9. fejezet
Karácsony

December 25-én délután végre "kiszabadultam". Boldog voltam,
rohantam a klubhelységbe, de senkit nem találtam ott. - Ez furcsa -
gondoltam, mire hirtelen a hálókörletekből mindenki elém rohant és
üdvözölt.
- Hát ez meg? - kérdeztem
- Meglepetés! Boldog Karácsonyt! - mondta nagy boldogan Hermione -
Ez a tiéd, ez pedi Roné, ez Harryé! - kibontottuk a csomagot és naplót
találtunk benne, mivel mind a hárman értelenül néztünk folytatta -
Figyeljetek! - előhúzott egy pennát és írni kezdett a sajátjába:
mindenki: Boldog karácsonyt! mire mindegyikünk naplójában megjelent
a szöveg majd eltűnt. - De ha csak az illető nevét írod be csak Ő látja
az üzenetet!
- Nagyon köszönöm! - átöleltem, ez tényleg hasznos dolog, most én
adtam neki egy kisebb dobozkát ezüst csomagolással - Ez pedig a tied,
Boldog Karácsonyt! - Hermione leszagatta a csomagolást - Egy karkötő!
- Ez nem akármilyen karkötő ám, nézd meg jobban! - a karkötő titka,
hogyha Hermione is a legjobb barátjának gondol és ezt nap mint nap
hordja, barátságunk örökre megmarad - Van rajta egy írás - mondta
izgatottan - Örékké a legjobb barátod, Melissa! Ez csodálatos,
köszönöm!
- Reméltem, hogy látni fogod, mert ez csak akkor látható, ha Te is a
legjobb barátodnak hiszel!
- Hát, persze, hogy annak hiszlek!
- Akkor örülök, Ron ez a tiéd! - mondtam és átadtam neki egy nagy
csomagot, volt benne egy könyv, meg egy csomó édesség.
- Minden seprű elemzése és tanulmányozása! Thomas Valentine.
Melissa ez volt minden vágyam, ráadásul dedikált! - Ron nem tudta
megállni, hogy ne öleljen át, de ez engem egy cseppet sem zavart.
- Ezt pedig tőlem kapod! - kinyitottam, egy napló volt benne - De ez
nem akármilyen napló ám, amit beleírsz, azt nem látja senki, csak te és
akinek megengeded! Semmilyen varázslattal nem lehet kicselezni! - ez
a napló most tényleg jól jött, mert valakinek már tényleg ki kellett
öntenem a szívem és az miért ne lehetne egy napló?
- Nagyon köszönöm Ron! Ez most jól fog jönni! - és következett Harry,
a legnehezebb döntésem, mit adjak neki? De miután megálmodtam a
balesetet rögtön tudtam - Harry ez tied! - mondtam kicsit
megszeppenve és éreztem, hogy fülig elpirulok - Remélem hasznát
veszed majd! - Harry buzgón kinyitotta, de nem értette a tükör
lényegét, így hát elkezdtem magyarázni - Ez a tükör megvéd a
gonosztól, ha bajba kerülsz káltsd a nevem, kilép a hasonmásom,
akinek hihetetlenül nagy varázsereje van, minden átoktól megvéd,
kivéve egyet, a legsúlyosabbat, az Avada Kedavrát! Legyen ez a tükör
mindig nálad! Remélem segít! Boldog karácsonyt! - Harry most, hogy
már tudta mire jó a tükör mérhetetlenül boldog volt, átölelt és a
fülembe súgta: - Köszönöm! - azzal átnyújtott egy kifejezetten nagy
ajándékot, mint kiderült a kedvenc könyvem volt benne - Mágikus
lények gondozása, avagy hogyan tanítsuk macskánkat varázslatra!
Melinda Warren könyve! Köszönöm Harry! - megint elragadott az
indulat és adtam neki egy nagy puszit, arcom lángaba borult mint
mindig, de George elém lépett: - Szervusz Kedves! Boldog karácsonyt! -
harsogta fülig érő szájjal és átnyújtott egy ajándékot amin a
következő állt: Legkedvesebb Védencünknek, nagyon sok szeretettel:
Fred és George Weasley! - egy síp volt benne.
- Fújd meg ha szomorú vagy és valamelyikünk igyekszik a segítségedre
síetni. Igazán majd csak egy pár év múlva lesz hasznos, ha már
megtanultunk hoppanálni.
- Nekem így is sokat jelent! - azzal a nyakamba vettem a sípot és
megöleltem Georget - De most megyek még meg kell köszönnöm
Frednek! - mondtam - Fred!
- Igen?
- Nagyon köszönöm! Nagyon tetszik, csak aztán vigyázzatok, mert
sokszor lesz rátok szükségem!
- Állunk rendelkezésedre! Boldog karácsonyt! - mondta megölelt és
rámkacsintott.
- Neked is! - azzal én is átnyújtottam neki egy ajándékot amin az állt:
Két Őrangyalomnak, Frednek és Georgenak! Boldog karácsonyt! -
ugyanazt a könyvet vettem nekik mint Ronnak, és mint kiderült nekik is
ez volt a kedvencük! Ennek nagyon örültem!
- George, nézd a kedvenc könyvünk! Megvan a Minden seprű elemzése
és tanulmányozása! Thomas Valentine-tól! Ráadásul dedikált! - pont
úgy reagált mint Ron. Na vajon miért?
- Honnan? Kitől?
- Melissától!
- Mutasd! - azzal kikapta Fred kezéből a könyvet - Ez tök jó! Köszönjük!
- Nagyon szívesen! Kártérítés a sok fáradságért! - ezen nagyot
nevettünk, csak Neville hirtelen berontása a portrén zavart meg:
- Hééé, mindenki, gyertek buli van a Nagyteremben. Paul a Dj! Még a
tanárok is táncolnak!
- Menjünk, ezt nem lehet kihagyni! - kiabálta a Fred-George páros
amire mindenki kiözönlött a portrén, összenyomva szegény Neville-t -
Na azt megnézem, ahogy Piton ropja! - mondta gúnyos mosollyal Ron -
Én nem megyek! - jelentette ki Harry - Menjetek nyugodtan!
- De miért? - tettem a tudatlant, pedig tudatam mi az indok, Harry nem
tud táncolni - Tök jó lesz, gyere! Legfeljebb dumálunk! - mondtam
mindezt, ellentmondás nem tűrő hangon, nagy mosollyal köritve.
- De...
- Semmi de! - azzal karon ragadtam, de nem kellett nagyon rángatni,
mert végül beadta a derekát...
Mikor leértünk a Nagyterem teljesen fel volt díszítve! Sok fa, és a
legjobb, ahogy beértünk az ajtó tetejéről mini angyalkák konfetti esőt
csináltak. Leültünk Ronék (Ron és Hermione) asztalához, akik mély
társalgásba kezdtek! Leültünk és Dumbledore lépett oda hozzánk!
- Miss Valentine, táncolna velem?
- Persze, igazgató úr! - épp egy lassú szám ment...
- Melissa, alkalmas az idő, hogy átadjam az ajándékát? - ez elég kínos
volt nekem, mert én nem vettem Dumbledorenek semmit.
- Háát... izé...
- Rendben! Itt van! - átadott egy karkötőt, amin volt egy üres arany
felület terült el. - Ez arra szólgál, ha szeretne velem beszélni és én a
szobámban vagyok, akkor csak tartja a szobor elé a karkötőt és az
kiírja a jelszót, így maga be tud jönni hozzám, bármikor!
- Köszönöm igazgató úr! Én nem is tudom mit mondjak... - teljesen
zavarban voltam, hogy az igazgató ajándékot ad nekem, de gondolom
ez érthető, vagy nem?!
- Csak annyit, hogy gyakran meglátogat!
- Rendben! - a szám pont végetért.
- Köszönöm a táncot hölgyem! - rámkacsintott és elment a tanári
asztalhoz. De előtte még a fülembe súgta: - Ez legyen a mi titkunk,
rendben?
- Persze!
- Na mit mondott? - kezdte a vallatást Ron.
- Semmi különöset! - Paul felrakott egy jó gyors számot, amiről tudtam,
Hermione kedvence.
- Jöttök táncolni? - pattant fel gyorsan a lány.
- Én megyek! - vágta Ron - Jössz Harry?
- Kössz, nem. - mondta egykedvűen.
- Melissa?
- Majd mindjárt! Menjetek csak előre. - gondoltam magukra hagyom
őket táncolni, hátha lesz valami... (Istenem, de gonosz vagyok!) -
Harry, beszélhetnénk? - kezdtem óvatosan.
- Persze! - mondta mosolyt erőltetve arcára, de mint láttam, vajmi
kevés sikerrel.
- Valami baj van?
- Nem, semmi! - hazudta.
- Nekem elmondhatod! Vagy nem bízol bennem?
- Nem arról van szó, csak... - de ekkor megjelent a hátam mögött
minden jó elrontója: Draco Malfoy.
- Melissa! - olyan gyorsan fordultam meg, hogy kissé beleszédültem -
Szia Draco! Boldog karácsonyt! - köszöntem kedvesen.
- Neked is, nincs kedved táncolni? Áhh, szia Potter, nem is láttalak! -
gúnyolodott.
- Hát... most épp nem alkalmas, talán később, rendben? - nem volt túl
sok kedvem Vele! táncolni, viszont mással annál inkább... Na mindegy.
- Ezt vehetem ígéretnek is?
- Vedd! De most magunkra hagynál? Légyszíves!
- Persze! Viszlát! - széles mosollyal az arcán elviharzott. - Végre! -
bukott ki belőlem.
- Miért ígérted meg neki? - tette fel a kérdést, elég szemrehányóan...
- Csak azért, hogy lerázzam!
- Értem. Nagyon haragudnál, ha én elmennék aludni?
- Igen! Nagyon-nagyon! - mondtam nevetve. - Miért akarsz elmenni,
alig múlt 9.
- Fáradt vagyok! - hazudta, de én átláttam rajta.
- Fáradt? Te? Ez elég hülye kifogás! Nem gondolod? - mondtam, de már
az ajkamat harapdáltam, hogy ne nevessek megint.
- De, igazad van! - így múlattok az időt egész egy órán keresztül
(eközben Ron és Hermione még mindig táncolt, megállás nélkül!!), de
ekkor megint Draco jelent meg!
- Akkor jössz táncolni? - elég szemrehányóan néztem rá, de ő ezt nem
nagyon vette magára.
- Rendben! Sietek vissza! - utóbbi mondatom már Harryhez intéztem!
- Oké, itt várlak! - így kénytelen voltam elmenni Dracoval, aki mint
kiderült jól kiszúrt velem, mert a leghosszabb lassút kérte Paultól. De
amikor átkarolta a derekam, minden más megszűnt, már nem voltam rá
mérges, sőt... - Jól táncolsz! - bukott ki belőlem.
- Köszönöm! Te sem panaszkodhatsz! - Úristen! Mi ütött belém?
gondoltam, de már késő volt, Draco egyre közelebb húzott magához.
(De nyugodj meg kedves olvasóm, egy csókhoz még elég kicsik
voltunk!!! Szerencsére!) - Adhatok Neked valamit? - kérdezte. -
Hááát... az attól függ! - kezdtem megijedni...
- Nyugi! Semmiség az egész, amolyan karácsonyi ajándék! - azzal
átnyújtott egy arany nyakláncot amibe ez volt belevésve: Szeretlek!
Draco
- Én ezt nem fogadhatom el!
- Miért? Kérlek! - nem tudom mi van velem, kedves olvasóm, elfogadtam
a nyakláncot. - Köszönöm!
- Nincs mit! - és szerencsére, vége a számnak. Rohantam Harryhez,
akit látszólag eléggé megviselte a táncom Dracoval.
- Szia! Siettem, ahogy csak tudtam!
- Azt látom. - mondta gúnyosan.
- Most mi van?
- Semmi! - de ezt már kicsit dühösebben mondta a kelleténél. - Ne
haragudj! - bánta meg. - Nincs kedved sétálni a parkban?
- De! Persze! Ezer örömmel! - na végre, hogy
megkérdezte...!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!