A borzalmas volt. Még, hogy borzalmas?? Annál sokkal, de sokkal rosszabb! Nem engedtek el Harry bulijára - ami már végképp kiborított. Nem mehettem sehová egyedeül. Majd beleőrültem.

Egyik reggel - már nem is tudom melyik a sok közül -, épp mentem le reggelizni.

- Anya, mikor megyünk megvenni az új sulicuccokat? - kérdeztem reménykedve, hátha láthatom a barátaimat, miközben müzlit öntöttem a tányéromba.

- Apád már megvette. Ott van a polcon. - mutatott a vitrines szekrényre. Mindezt olyan egykedvűen mondta, hogy azt hittem dobok egy hátast.

- Mi!? Na ebből elég! - ordítottam - Nem elég, hogy nem csinálhatok semmit, nem mehetek egyedül sehová, mé ez is! Elegem van belőletek! Utállak Titeket! - tudtam, hogy súlyos szavak ezek, de nem érdekelt. Azzal a hévvel ami bennem volt a falnak dobtam a tányérom, felrohantam a szobámba és újra - mint /mostanában/ mindig - sírni kezdtem.

Ez így telt egész nyáron. A szüleimmel csak veszekedtem, mérges voltam rájuk. Jessica vigasztalt mindig, altalában sikerrel.

De amikor eljött az augusztus 31-e! Olyan lázban égtem, hogy azt ember el nem tudja mondani. Már 9 órakor a King's Crosson álltam és vártam az első Roxfortost. Nem is kellett sokat várni és jött, csak nem az akit én vártam... Szernited, Kedves Olvasóm? Egyértelmű, Draco Malfoy. De ez engem - ott abban a pillnatban, avval hévvel - nem nagyon érdekelt. Ugyanis Draco tetszett nekem - csak az nem, ahogy Harryékkel bánik -, így futottam és - a fiú nem kis meglepetésére - a nyakába ugrottam és vagy egy "millió" puszit adtam neki.

- Szia! Az első Roxfortos! Végre, ismerős! - suttogtam - félig sírva félig nevetve - a fiú fülébe.

- Szia, Édes! - csókot lehelt a nyakamra - Hiányoztál!

- Te is! - de észbe keptem, végre - Na! Álljon meg a menet! - toltam el magamtól - Egy kicsit elragattattam magam!

- Jól van, na! - mosolygott tovább - De tudod, hogy szeretlek! - mondta.

- Tudom! - mosolyogtam.

- És te? Legalább egy picit is szeretsz?- kérdezte, de én csak mosolyogtam tovább, megöleltem és a fülébe súgtam: - Nagyon!

Apám lépett oda hozzánk, Malfoyékra lekicsínylő pillantást vetett.

- Gyere Melissa! - mondta ellentmondást nem tűrően.

- Na de apa.... - kezdtem.

- Semmi de! - parancsolta.

- Na de mégis hová? - feleseltem.

- Hát el! - kezdte - Legalább innen! de ezt már csak súgta.

- Rendben. - adtam be a derekam - Szia Draco.

- Szia, kicsim. - mondta, majd megölelt és egy puszit adott a homlokomra.

Átmentünk a 9 és háromnegyedik vágány peronjára és vártunk.