Az új lány (15. fejezet)
Három napi repülés után végre megérkeztünk Imriscába. Küldetés teljesítve! Az útunk zökkenő mentes volt... eddig. Két napig maradtunk HisChristophernél, aki mondott nekem egy pár érdekes varázslatot, amit elkezdtem gyakorolni. Mr Marlo volt a világ negyedik legjobb mágusa, ám senki nem értett úgy a varázstárgyak mágikus képességének megfejtéséhez, mint ő.
- Érdekes... - mondogatta magában, miközben a gyűrűket vizsgálta. - Húzd fel ezt az ujjadra. - mondta nekem. Én pedig szó nélkül cselekedtem... felhúztam az ujjamra. - Jól van. Most pedig gondolj valamit rólam...
- Öh, de mit?
- Nem tudom. Erős érzelem legyen. Koncentrálj!
Hát... Talán arra, hogy miért hordja befonva a három méter hosszú ősz haját? Vagy arra, hogy miért hallgat folyton Kinger's Music-ot? Ez az együttes a legbénább... Szerintem. Végülis a Kinger's Music-os ötletnél maradtam... Erősen gondoltam rá, hogy vajon miért hallgatja azt? Miért? Erősen kell koncentrálom...
- Au!!!!!! -ordítottam fel egyszerre Mr Marloval.
- Izzik... Hmmm...
- Igen. -ziháltam .- ugyan ez volt amikor azt álmodtam... hogy... hogy... - de itt hirtelen elpirultam.
- Igen, Amanda?
- Szóval...
- Harryvel kapcsolatos? Harry Potterrel?
- Igen... Együtt ültünk a tóparton... és csókolóztunk... - pirultam el egyre erősebben.
- Jó. Ezt lejegyzem... Izzik az erős érzelmektől... Ha valamelyik fél erős érzést táplál - a másik iránt... Ez az! Ez lehet a kulcsa!
Másnap reggel hajnalban indultunk el Tonkssal.
- Hmm... Fura ez a csönd. - mondta a második nap estéjén, mikor megálltunk pihenni.
- FARKASOK!!! Tonks! FARKASOK!!!
És valóban. Négy, öt, hat, hét... egyre több és több farkas bontakozott ki a fák sűrűjéből. Csak a szemük fényét lehetett látni, mivel iszonyú sötét volt, de az is elég félelmetes volt. Hirtelen az egyik felvonyított.
- ÁÁÁ! - ordította Tonks. - Segítség! Segítsen valaki! ÁÁÁÁÁÁ!!!
- Tonks, gyere! - mondtam, majd megragadtam a karját. Meg akartam fordulni, de hirtelen elém ugrott egy hatalmas, vértől csatagzó, morgó fenevad.
Hátranyúltam a zsebemhez... a pálcám!
- ELTŰNT A PÁLCÁM! A pálcám! Ne!!! Hol van?
- SEGÍTS AMANDA!!! - Tonks egyre csak ordított. - ÁÁÁ!
Majd láttam, hogy egy farkas elkapja a nő lábát.
- TONKS!!! NEEE! Használ a pálcád! HÉ, TONKS! - már én is kétségbe voltam esve. Négykézláb ereszkedtem, és keresni kezdtem a pálcám... A farkas egyre közelebb jött.
- ÁÁÁÁÁÁÁ! Ordította Tonks!
- Megvan!- megtaláltam a pálcám. Felegyenesedtem, majd elindultam a kiáltások irányába...
- SEGÍTS! EZ AZ ÁLLAT MEGÖL!!!
- Shopolesis!- kiáltottam. A farkast, mintha egy láthatatlan zsinór rángatná, elindult hátra fele, majd nyüszített egyett, de azt nem lehetett hallani és holtan esett össze.
- Köszönöm... - mondta halkan Tonks.
Hátra fordultam. A többi farkas eszeveszettül közeledett felénk.
- ALAKULJ ÁT! - ordítottam Tonksnak - Gyorsan!
Majd én is feöltöttem griffmadár alakomat.
Felrepültem, de láttam, hogy Tonks még ott ül a földön, és a lábát - amit eltört a farkas - szorongatja.
- Gyere már! Hé, Tonks!!!!
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Elindultam zuhanórepülésben lefelé, majd elkaptam Tonks vállát, és felrepültem vele. Hirtelen ő is átalakult sassá.
- Köszönöm. - monda ismént.
- Hogy van a lábat?
- Hát... Mozgatni képtelen vagyok. Majd az iskolában Madam Pomfrey meggyógyítja... Holnap délben már ott leszünk.
Reggel ismét megálltunk, pihenni. Eszembe jutott a tükör. Elővettem, majd kimondtam benne Harry nevét...
- Harry Potter! - vártam... egyszercsak...
- AMANDA! De jó újra látni!
- Jaj, Harry SZERETLEK!!!
- Én is! Annyira hiányzol! Annyira... Mi az a vérfolt a fejeden? Jól vagy?
- Igen, csak északa megtámadott minket egy farkas falka, de már minden rendben... Ma délben visszaérünk az iskolába.
- Na végre!! Már mindenkinek hiányzol! Hermione olyan elveszett itt nélküled...
- Beszélhetek vele?
- Igen... várj... szólok neki! - majd egy puszit nyomott a tükörre.
Két perc múlve már hallottam is a lány hangját.
- Amanda! Jaj, de jó, hogy látlak! Istenem! - még beszélgettünk tíz percet, amikor Tonks így szólt:
- Indulunk!
Délben oda is értünk az iskolához. Egynesen Dumbledore ablakán repültünk be.
Az igazgató a székében ült, és olvasott.
- Tonks, Amanda! De jó, hogy látlak benneteket! Végre itthon vagytok!
- Professzor, Tonksnak eltörött a lába. Nekem pedig vérzik a fejem.
- Rendben, nos, menjenek le Madam Pomfreyhez.
Lemnetünk a javasasszonyhoz, illtve Tonks csak bicegett.
Bekötötték a fejemet is, amikor hirtelen kicsapódott az ajtó, és berohant rajta Ron, Hermione, és Harry.
Mind a nyakamba borultak, majd Harry megcsókolt.
- Hiányoztál.
- Nekem is!
Meg akartam mondtani Ronnak, hogy már nem haragszom rá, a Hermioneval való bánásmódja miatt... De nem hittem a szememnek.
- Ti... Újra?
- Igen. Kibékültünk. Leavender pedig Seamussal van.. - majd mecsókolták egymást.