10. fejezet
Az őszinteség bűne

- Akkor menjünk! - legnagyobb örömre átkarolt és úgy indultunk el ki a
parkba, de ekkor kibukott belőlem egy kérdés, azt én sem tudom miért
pont ez:
- Miért nem táncolsz?
- Mert... mert... - de csak ekkor eszméltem föl milyen hülyeséget
csináltam. - Ne haragudj, ehhez tényleg semmi közöm! - hirtelen valami
nagyon érdekeset találtam a cípőm orrán.
- Semmi baj! Azért nem táncolok, mert... mert nem tudok! - háát
kimondta, végre már nem kell játszanom. - Tényleg?
- Igen, tudod a nagynénémék nem nagyon törődnek velem, nemhogy
táncolni tanítsanak!
- Tényleg, ne hargudj!
- Semmi baj!
- Figyelj, ha Te ilyen őszinte vagy hozzám, nekem is el kell mondanom
valamit!
- Kivele?!
- Szóval Dracoról van szó...
- Tudhattam volna! - de csak mosolygott tovább.
- Szóval mikor táncoltunk...
- Mit csinált? - hallottam a dühöt a hangjában, úgyhogy kezdtem félni!
- Adott nekem valamit, amit én sajnos elfogadtam, de már
megbántam! - kezdtem a mentegetőzést, de hiába...
- Na és mit? - levettem a nyakláncot és odaadtam. - Ez most komoly? -
Ajaj!!!! gondoltam.
- Sajnálom!
- Még szép! - mivel úgy üvöltött velem mint egy ronggyal, úgy
döntöttem elmegyek.
- Jó akkor add vissza... - ordítottam én is - ...majd megyek oda ahol
nem ordítanak velem!
- Menj csak, biztos már vár a "Dracobaba"!
- Tudod mit? Megyek is! Ő legalább nem ordít velem! Add vissza a
nyakláncom! - mindezt már úgy mondtam, hogy sírtam, nem is kicsit.
- Tessék! - azzal elém dobta a hóba, én nagy szipogva felvettem és
elindultam a kastélyfelé.
- Szi-i-ia! - kiálltottam utána, de szipogásom miatt nem tudtam
rendesen beszélni. Mikor beértem, az indulattól fogva első utam
Dracohoz vezetett, sajnos!!!!!
- Tán-co-lu-lunk? - szipogtam.
- Háát... persze!! De mi történt?
- Sem-mi! Se-mmi emlí-té-sre-mélt-ó!
- Azért sírsz ennyire? Héé... Green valami lassút!
- Rendben!!! - azzal felrakta ugyanazt a lassút, amit előzőleg játszott.
Én nem tudom, hogy a bosszú vezérelt, vagy más, de erősen
hozzábújtam Dracohoz. Ő nem tiltakozott, talán még örült is.
- Na, mi történt?
- Semmi, nem akarok róla beszélni! Inkább táncoljunk!
- Felőlem!
Harry is bejött, de ez engem akkor egy cseppet sem érdekelt. Inkább
mégjobban Dracohoz bújtam, hogy azért is bosszantsam! Odament
Ronhoz és Hermionehoz (akik még most is ropták) és elhívta őket! 7
perccel később vége lett a számnak, és Draco megkérdezte szomjas
vagyok-e, nem nagyon voltam, de mikor láttam, hogy a Trio visszajött
rögtön rávágtam:
- Igen!
- Mit hozzak?
- Menjünk inkább együtt! - vágtam rá rögtön, így egymást átkarolva
mentünk el inni valamit. Ahogy megittuk George jött oda hozzám.
- Táncolunk?
- Ne... illetve, rendben! Mindjárt jövök Draco, megvársz?
- Persze! Itt leszek.
- Te meg mit csinálsz? - ripakodott rám George, mikor már táncoltunk. -
És Harry?
- Ki az a Harry?
- Ajaj! Itt komoly bajok vannak!
- Semmilyen baj nincs! Utálom Harryt! - mondtam véres egyszerűséggel.
- És azért, mert most összekaptál Harryvel rögtön Draco karjába kell
rohanni? - szidott le, és rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza van. -
Melissa, hidd el nem éri meg!
- Te ezt honnan tudod? - kiabáltam. - Te ezt nem értheted! - George
karon ragadott és kivonszolt a folyosóra - Mi van veled? Ennyire komoly
a dolog?!
- Ne haragudj!
- Dehogy haragszom! - szorosan megölelt, és én abban a pillanatba
rájöttem, hogy mindenben igaza van. Mit keresek én Draco karjaiban?
Úgy szégelltem magam, hogy nem mertem George szemébe nézni!
Csak sírni...
- Segíts, most mit csináljak?! - szipogtam.
- Beszélj Harryvel!
- De, ha azt mondja, hogy utál! Mondjuk meg is érteném!
- De legalább megpróbáltad! - apukám jutott eszembe, Ő is ezt mondta
és igaza lett.
- Tudod kire hasonlítasz? - kérdeztem Georget.
- Na kire?
- Édesapámra!
- Én?
- Te bizony! Ő is mindig azt mondja, hogy próbáljam meg!
- Hát akkor mire várunk?! - elindultunk be, de nagyon meg is bántam.
Harry ott táncolt Parvatival (évfolyamtárs) a táncparkett közepén.
Abban a pillanatban újra elsírtam magam, MÉGHOGY HARRY NEM TUD
TÁNCOLNI!, nevetséges! Elkezdtem futni a klubhelység felé, még
George sem tudott megállítani, pedig megpróbálta. Becsaptam magam
mögött az ajtót, és csak sírtam-sírtam! Eszembe jutott Dumbledore
ajándéka! Itt az ideje, hogy meglátogassam! gondoltam magamban.
Elindultam hát! A karkötőt a szobor elé raktam az rögtön ki is írta:
Sárkányfarok-gyökér.
- Sárkányfarok-gyökér! - mondtam, mire a szobor elindult az ajtó felé.
Én ráálltam a lépcsőre és vártam míg felérek. Kopogtattam.
- Ki az? - jött a válasz.
- Melissa Valentine! - mondtam félig sírva, félig örülve, hogy
beszélhetek az igazgatóval.
- Kerülj beljebb! - benyitottam hát. Dumbledore szobája csodálatos,
tele régi igazgatók képeivel, meg minden féle ketyerékkel. - Miért jöttél?
- Háát... összekaptunk Harryvel.
- Értem, nézzük meg. - mondta teljes nyugalommal.
- Tessék? - ezalatt Dumbledore levett egy tálat a polcról.
- Ez a Merengő. Ha van egy emléked amit megszeretnél osztani
másokkal vagy csak simán ki akarod üríteni a fejed, ez a
legalkalmasabb a feladatra. - elmagyarázta, hogy működik, úgyhogy
most rajtam volt a sor, hogy kipróbáljam. Bele is tettem egy jó hosszú
emléket.
- Na lássuk! - az igazgató megfogta a kezem és belebuktunk a tálba.
Rögtön ott találtuk magunkat a színhelyen.
- Miért nem táncolsz? - kezdtem.
- Mert... mert...
- Ne haragudj, ehhez tényleg semmi közöm!
- Semmi baj! Azért nem táncolok, mert... mert nem tudok!
- Tényleg?
- Igen, tudod a nagynénémék nem nagyon törődnek velem, nemhogy
táncolni tanítsanak!
- Tényleg, ne hargudj!
- Semmi baj!
- Figyelj, ha Te ilyen őszinte vagy hozzám, nekem is el kell mondanom
valamit!
- Kivele?!
- Szóval Dracoról van szó...
- Tudhattam volna!
- Szóval mikor táncoltunk...
- Mit csinált?
- Adott nekem valamit, amit én sajnos elfogadtam, de már megbántam!
- Na és mit?
- Mi adsz neki? - kérdezte Dumbledore. - Egy nyakláncot amibe Draco
azt írta, hogy szeret. - mondtam kissé félősen. - Értem.
- Ez most komoly? - csattant fel Harry.
- Sajnálom!
- Még szép!
- Jó akkor add vissza, majd megyek oda ahol nem ordítanak velem!
- Menj csak, biztos már vár a "Dracobaba"!
- Tudod mit? Megyek is! Ő legalább nem ordít velem! Add vissza a
nyakláncom!
- Tessék! - itt dobta le a nyakláncot.
- Szi-i-ia!
- Most megyek be. - mondtam Dumbledorenak.
- Akkor mi is menjünk. - azzal magam után eredtünk.
- Nagyon hülye voltam.
- Nem voltál az, hanem őszinte.
- Itt most tényleg hülyeséget csinálok! - mondtam mikor beléptünk a
Nagyterembe.
- Lássuk! - és elkezdődött...
- Tán-co-lu-lunk? - intéztem a kérdést Dracohoz.
- Háát... persze!! De mi történt?
- Sem-mi! Se-mmi emlí-té-sre-mélt-ó!
- Azért sírsz ennyire? Héé... Green valami lassút!
- Rendben!!!
- Na, mi történt?
- Semmi, nem akarok róla beszélni! Inkább táncoljunk!
- Felőlem!
Eközben Harry is bejött. És mikor vége lett a számnak jött a kérdés:
- Szomjas vagy?
- Igen!
- Mit hozzak?
- Menjünk inkább együtt!
George jött oda hozzám.
- Táncolunk?
- Ne... illetve, rendben! Mindjárt jövök Draco, megvársz?
- Persze! Itt leszek.
- Te meg mit csinálsz? És Harry?
- Ki az a Harry?
- Ajaj! Itt komoly bajok vannak!
- Semmilyen baj nincs! Utálom Harryt!
- És azért, mert most összekaptál Harryvel rögtön Draco karjába kell
rohanni? Melissa, hidd el nem éri meg!
- Te ezt honnan tudod? Te ezt nem értheted! - George kivonszolt, mi
követtük. - Mi van veled? Ennyire komoly a dolog?!
- Ne haragudj!
- Dehogy haragszom! - megölelt.
- Segíts, most mit csináljak?!
- Beszélj Harryvel!
- De, ha azt mondja, hogy utál! Mondjuk meg is érteném!
- De legalább megpróbáltad!
- Tudod kire hasonlítasz?
- Na kire?
- Édesapámra!
- Én?
- Te bizony! Ő is mindig azt mondja, hogy próbáljam meg!
- Hát akkor mire várunk?! - elindultunk vissza a Nagyterembe, amikor
megláttam Harryt. Elkezdtem futni... Mi eközben elkezdtünk távolodni,
pár másodperc múlva ismét az igazgató irodájában voltunk.
- Nehéz helyzet, de nem megoldhatatlan!
- Ezt meg, hogy érti, igazgató úr?
- Most kérlek menj lefeküdni, holnap megoldok mindent!
- Na de...
- Semmi de! Hidd el minden rendben lesz! Jó éjt!
- Jó éjt! - így mentem hát vissza a hálókörletembe.