18. fejezet
2004.11.14. 13:14
A jogok Rinoa Chan-t illetik!!!
18. fejezet
A karácsonyig hátralevő hét villámgyorsan eltelt. Tényleg nem csináltunk semmit, csak pihentünk. Sétálgattunk a kertben, vagy a griffendél toronyban ücsörögtünk a kandalló előtt.
Nagyon ránk fért már a kikapcsolódás a sok lecke mellett.
A kastélyellenőrző körutakat végérvényesen törtölték. Végülis nem igazán bántam, mert tényleg nem volt semmi értelme. Viszont így nehezebb volt találkoznom Dracóval.
A fiúk gyarkan lementek a kviddicspályára is gyakorolni. Én egy ideig velük tartottam és figyeltem, hogyan repültek a hóesésben. De hosszú távon már kezdett unalmassá válni a dolog, úgyhogy ilyenkor a könyvtárba mentem olvasni. Néhány házidolgozatot is megírtam már a napokban.
Malfoyjal is összefutottam még a szünet második napján. Azt mondta, az iskolában akar maradni. Az apja ezt engedélyezi is, csak a szentestét és az újévet kell otthon töltenie.
Az egyik alkalommal, amikor a fiúk megint kviddicseztek, ismét beültem a könyvtárba. Annak kifejezetten örültem, hogy olyan kevés diák maradt itt a szünetre, mert azok úgysem a könyvtárban töltötték az idejüket. Egy csendes sarokba húzódtam be, nem volt kedvem Madam Cvikker orra előtt ülni...
Éppen a "Roxfort történetét" olvastam megint, hogy felfrissítsem az ismereteimet.
Hirtelen éreztem, hogy két erős kar átölel hátulról.
- Szia, kedvesem! -duruzsolta Draco a fülembe. -Mit olvas a prefektus kisasszony?
Becsuktam a könyvet és felmutattam neki a címlapot.
- Ja, azt én már régen elolvastam...
- Tényleg? -fordultam meglepetten felé.
- Igen...-ült le közvetlenül mellém. -Miért olyan nagy szám ez?
- Mert nem sok embert ismerek, aki olvasta -vontam meg somolyogva a vállamat. -Szóval, akkor nemsokára elutazol?
- Igen -húzta el a száját a mardekáros fiú. -Pedig sokkal szívesebben lennék veled karácsonykor. Csak hát apámnak nagyon fontos a családi ünnep...
Megfogta a kezemet és cirógatni kezdte az ujjaival.
- Mikor jössz vissza? -kérdeztem szomorúan.
- Amint tudok. Valószínűleg csak a szünet legvégén... De szerinted te nem jöhetnél velem? -csillant fel a szeme.
- Ó, az lenne csak a szép látogatás! Apád be sem enged egy nem aranyvérűt a házatokba... -mondtam fanyar mosollyal.
Sóhajtott.
- Akkor se akarlak itthagyni.
- Én nem unatkozom itt. Majd Harryékkel elleszek...
- Mondd, nem kellene kihasználnunk azt a kis időt, amíg még itt vagyok? -szólalt meg egy idő múlva.
Felnéztem a szürke szemeibe és láttam, hogy huncutul mosolyognak.
- Mire gondoltál? -kérdeztem ártatlanul.
- Tudod te azt... -felelte majd felém hajolt és megcsókolt a nyakamon. Rögtön libabőrös lettem.
Egymás felé fordultunk a széken. Szelíden tűrtem, amint végigsimította a karomat és a csípőmet.
- Draco! Ez egy könyvtár! -nevettem halkan.
- Tudom!
Felemelte a fejét és szájon csókolt. Élvezettel szívtam magamba a kölnije illatát. Szeretem ezt az illatot...
- Hermione, itt vagy?
- Ne ordítson fiatalember, mert kénytelen leszek kiküldeni a könyvtárból! Mégis miféle viselkedés ez??
Ijedten kinyitottuk a szemünket.
- Weasley...-mondta durcásan Malfoy. Felkelt mellőlem és sietve távozott.
- Szervusz! -köszöntem Ronnak. Talán egy kicsit túl barátságtalanul is, de hát csak miatta ment el Draco.
- Figyelj! Szerintem ez már túlzás! Nagyban tombol a szünet, erre te itt bent kuksolsz a könyvek között! -kezdte a dorgálást. -Mi jót tudsz te itt csinálni??
Elvigyorodtam és gyorsan lehajtottam a fejemet.
- Gyere! Menjünk le a parkba, vagy valami!
- Jó -adtam meg magamat.
Azért reméltem, hogy még találkozok Dracóval indulás előtt...
Igazán szeretek Harryékkel lenni, hiszen mindig jókat beszélgetünk és mindig annyit hülyéskednek. De most mégis másra vágytam. Mindig Draco közelében akartam lenni. Számoltam a napokat az indulásáig.
Utána pedig azokat a napokat, amíg távol volt.
Nem hittem volna, hogy bárki is ennyire tud hiányozni nekem.
Pedig így volt. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. Unalmamban már megírtam az összes leckét is.
Karácsony napján lementem reggelizni a feldíszített Nagyterembe. Könyökölve ettem a kukoricapelyhemet, amikor egy gyöngybagoly szállt le a tányéromra.
Egy kis boríték volt nála az én nevemmel. Kíváncsian nyitottam ki a küldeményt.
Egy levél és egy szivecskés aranylánc hullott ki belőle.
Meglepetten forgattam az ujjaim közt a nyakláncot. Aztán eszembe jutott, hogy el kellene olvasni a levelet is.
Amint kibontottam, megismertem az írását...
Édes Hermioném!
Nagyon boldog karácsonyt kívánok! Remélem, tetszik az ajándékom!
Valószínűleg hamarabb el tudok itthonról szabadulni, mint reméltem.
Nagyon várom, hogy viszontlássalak!
Csókol: D.
Egyből melegség töltött el. Az üresség, amit az elmúlt két hétben éreztem, egyszerre szertefoszlott. Ismét megnéztem a medált, és észrevettem, hogy a kettőnk monogrammja is bele van gravírozva. Tényleg milyen jól összeillenek a betűink...
Hamarosan hazajön! Ez a gondolat teljesen feldobott, így azt sem vettem észre, hogy Ginny leült mellém.
- Szép nyaklánc! Kitől kaptad? -tudakolta egyből.
- Öö, hát anyáéktól -vágtam ki magam. -Karácsonyra.
- Azt gondoltam, de miért nem holnap reggel kaptad meg, mint a többit?
- Nem tudom. -Gyorsan felcsatoltam a láncot és a talárom alá süllyesztettem. Nem volt kedvem a többieknek is magyarázkodni...
A Szenteste kellemes hangulatban telt. A vacsorán csak tizennyolcan vettünk részt, hiszen mindenki más elutazott. Békés esténk volt. Csak jóval éjfél után tértünk vissza a hálókörletünkbe pukkanós bonbonos ajándékokkal megrakodva. Ott aztán még hajnalig beszélgettünk a fiúkkal.
Másnap reggel aztán várt minket az ajándékkupac. Mindenféle könyvet, csokoládét kaptam, Mrs Weasley pedig nekem is kötött egy meleg téli pulcsit. De az összes ajándék közül a Dracóénak örültem a legjobban. Azóta le sem vettem a láncot. Nem, szerintem egy percre sem fogok megválni tőle...
|