14. fejezet

A karácsonyi szünetig hátralevő napok villámgyorsan elteltek. Hamarosan elérkezett az utolsó tanítási nap.  A tanárok is vágyhattak már a kikapocsolódásra, mert meglepő módon még McGalagony professzornő is szabad foglalkozást engedélyezett az órája második felében. 

Délután aztán minden lány visszavonult a klubhelyiségébe és lázasan készülődni kezdett. Lavenderék kétszer cseréltek ruhát és háromszor tűzték újra fel a hajukat. 

Ismét főztem egy hajkiegyenesítő főzetet, ezzel már én is boldogultam a kontykészítésben. Anyáék elküldték a kiválasztott sötétkék estélyit is, ami felé felvettem a dísztaláromat.

Háromnegyed hétkor, negyed órával a bál előtt aztán lesétáltunk a lépcsőn és ki-ki csatlakozott a saját partneréhez. 

- Szia! -köszöntem Ronnak, amikor megtaláltam a tömegben.

Lassan megfordult és zavartan elvigyorodott. Nem értem, miért viselkedett másképp, mint szokott... Hiszen mi olyan különleges ebben a helyzetben? Két jóbarát együtt megy el egy bálra...

- Nagyon..öhm..csinos vagy.

- Köszönöm -nevetve belekaroltam és a portrélyuk felé vettük az irányt.

- És mondd, Harry kit hívott el végülis? -faggattam. -Olyan kíváncsi vagyok!

- Fordulj meg és meglátod!

Így tettem. Nem messze tőlünk ott beszélgetett Harry, Ginnyvel.

- Jaj de jó! Úgy összeillenek, nem?

- Aha. Figyelj csak, Hermione, szerintem nem kell rájuk várni, mehetnénk...

- Ahogy akarod -bólintottam.

Elindultunk a Nagyterem elé. Már a fél iskola az előtérben várakozott, sokan most keresték a párjukat.

A lépcső aljában aztán megpillantottam Dracót. Fekete dísztalárt és nadrágot viselt, ami remek kontrasztban volt világos bőrével. Szőke haját -amit idén is lazán a homlokába lógva hordott- most az ünnep alkalmára ismét szorosan hátrafésülte. Hanyagul nézelődött a társai közt, majd amikor a lépcső felé fordult, találkozott a tekintetünk. Egy pillanatra megtorpantam, majd összeszedtem magam és Ronba karolva tovább indultam. Amint elhaladtam mellette, futólag ránéztem. Ő akkor csukta be a száját, majd magához tért és gyorsan átkarolt valakit. Pansy Parkinson volt az.

Nem tudom, miért ért váratlanul a dolog. Gondolhattam volna, hogy nem jön el egyedül a bálra. Sorban állnak érte a lányok... A libák... Dehát -győzködtem magam- engem már nem érdekel a fiú.

Akkor meg miért zavar ez az egész??

Hét órakor aztán megnyílt az ebédlő ajtaja. Amikor besétáltunk, megcsodáltam a gyönyörű díszítést. A terem mindkét oldalán ott sorakozott a sok karácsonyfa. Világító aranydíszek lebegtek az ágaik között. Az elvarázsolt mennyezetről lágyan hullt a hó és valahonnan még ünnepi éneket is hallottam.

A négy iskolai asztal a Nagyterem közepén állt roskadásig megtelve étellel.

Szegény házimanókat megint jól megdolgoztatták. Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott. 

- Hű, de jó! -hallottam Ront. -Már nagyon éhes vagyok!

Amikor mindenki leült és a tanárok is elfoglalták helyüket a főasztalnál, Dumbledore beszédet mondott ("Jó étvágyat!") és elkezdődött a lakoma.

Volt itt minden: sültek, pulykák, halak, mindenféle köret és mártás. Meg rengetegféle desszert.

Fél óra múlva felállt az igazgató. A teremben néma csönd lett.

- Kedves diákok! Remélem, nektek is annyira ízlett a karácsonyi menü, mint jómagamnak!

Most pedig kezdetét veheti a bál! -intett egyet a pálcájával, mire- az ekkorra már üres asztalok- felemelkedtek és a falhoz repültek. Majd a gyertyák nagy része is kialudt, kellemes félhomályba burkolva a helyiséget. A távoli zene is felerősödött.

A tanulók zsibongva felálltak a székekről majd ki-ki máris táncolni kezdett. Mások a terem szélére vonultak beszélgetni.  

Mi is így tettünk.

A tömegben hamarosan megtaláltuk Ginnyéket is. Egy kicsit félrehúztam a lányt a fiúktól.

- Na? -unszoltam vigyorogva.

- Mi az?

- Mikor kérdezett meg Harry?

- Ja, -pirult el- hát az egyik edzés után. Tudod, kicsit meglepődtem, hiszen még tavaly azzal a Choval járt...

De ne gondolj semmire Hermione! Nincs köztük semmi! Csak egy kedves gesztus volt tőle, hogy meghívott. 

- Aha- mondtam nagy komolyan. Nem tudom, hogy mi igaz ebből, de nagyon örültem volna, ha lenne közöttük valami.

- Gyere! Vigyük a fiúkat táncolni!

Ront egy kicsit győzködni kellett, amíg beadta a derekát. De aztán mégis felvezetett a parkettre. Ahhoz képest, hogy mindig azt hangoztatta, hogy botlábú, egész ügyesen táncolt. Kellemesen telt az idő, fél óráig le sem ültünk.

- Te tudtad? -kérdeztem hirtelen.

- Mit?

- Hát, hogy Harry kit hívott el! Elmondta neked?- faggattam.

- Nem -felelte szűkszavúan. -Hermione, megtennéd, hogy ejtenénk a témát? Én is nagyon örülök, hogy a húgommal jött a bálra, de most már beszéljünk másról, jó?

Kicsit meglepődtem, de bólintottam. Mintha meg lenne valami miatt sértődve, de nem tudtam rájönni, mi baja van.

Nézelődni kezdtem a táncparketten. Megint megláttam a mardekáros fiút. Ő viszont roppantul el volt foglalva, Pansy állandóan vihogott a karjaiban.

Nem érdekel. Elhatároztam, hogy jól fogom érezni magam. Ne fogja elrontani a kedvem!

- Egyébként nem is mondtad, hogy tudsz táncolni- fordultam ismét Ronhoz.

- Ööö, hát, nem is tudok- visszakozott a fiú. -Vagyis csak egy kicsit. Megkértem Ginnyt, hogy mutassa meg az alaplépéseket.

- Szerintem nagyon jól megy neked! -mosolyogtam.

Egy gyorsabb szám következett, innentől kezdve nem igazán tudtunk beszélni.

Jó pár óra múlva kezdtem elálmosodni. Már táncoltam Harryvel is, de belőle sem tudtam kihúzni semmit Ginnyről. Hát, talán tényleg nincs köztük semmi, amit titkolhatnának. Nem mindenki olyan, mint mi voltunk Dracóval. Erre a gondolatra összeszorult a torkom.

- Jól vagy, Hermione? -kérdezte a vörös hajú fiú.

- Igen, igen. Csak lehet, hogy egy kicsit sok volt a vajsör. Nem mehetnénk ki a parkba sétálni? -kérdeztem.

- De, persze. Hozom a kabátokat.

A friss levegő tényleg jót tett. Egyből kitisztult a fejem és az émelygésem is elmúlt. Leültünk a bejárat melletti legközelebbi padra egy fa árnyékába. Szép csillagos volt az ég.

- Gyönyörű esténk van -jegyeztem meg.

- Aha. -Ron egy kicsit feszengve ült mellettem. -Nagyon jól áll neked a sötétkék.

- Köszönöm, de ezt már mondtad -csodálkoztam. Olyan furcsán viselkedett. Mintha készülne valamire. A legrosszabb sejtésem kezdett beigazolódni, amikor megfogta a kezem. 

- Szerintem többet ittál a kelleténél, Ron -próbáltam leszerelni. -Gyere, menjünk inkább be...

- Nem! Mondani akarok valamit!

- Ron! Ne csinálj olyat, amit később meg fogsz bánni! -húzódtam el tőle -Nem vagy önmagad!

- Hermione! Én azt hiszem...- nem fejezte be a mondatot, csak hirtelen megcsókolt. Még idejében elfordítottam a fejemet, így az arcomat puszilta meg.

A következő pillanatban egy nagy BUMM-ot hallottam. Mintha valaki hangosan belerúgott volna a tölgyfaajtóba.

Majd egy lány panaszos kiáltása ütötte meg a fülünket:

- Draco! Mi ütött beléd? Most meg hová mész??