3. fejezet
2004.11.05. 11:02
A jogok Rinoa Chan-t illetik!!!
Nagyon nem vártam, hogy este kilenc óra legyen. És mintha az idő ezt megérezte volna, és gyorsabban kezdett volna folyni. Akárhogy is, kilenc előtt öt perccel Harrynek kellett figyelmeztetnie, hogy esetleg indulnom kellene. - Kellemes estét Malfoyjal!- kiáltott utánam egy kicsit csúfolódva, egy kicsit sajnálkozva. Futólag vágtam egy grimaszt rá, majd elsiettem. Szaladva tettem meg az utat a toronyból az ebédlőig. Tíz perccel kilenc után értem le a Nagyterembe. - Megint késtél, Granger! Az ember nem ilyen magatartást vár egy kitűnő tanulótól -gonoszkodott. Még mindig szaporán szedtem a levegőt, ezért nem tudtam védekezni. - Na, induljunk végre! Csendesen baktattunk egymás mellett, ügyelve, hogy betartsuk a két méter távolságot. Pont azon elmélkedtem, hogy talán tényleg Ronnak van igaza, és ez az egész egy vaklárma, amikor kissé csoszogós zajt és krákogást hallottunk a szomszéd folyosóról. - Állj meg! - szólt hátra Malfoy és kirakta az útba a karját. Amibe sikeresen beleütköztem. - Mi az?? Hirtelen elkapta a karomat és egy szobor mögé ráncigált, közben előhúzta a varázspálcáját. Én is így tettem. Pár pillanatig feszült csendben várakoztunk, majd hallottuk, hogy az idegen alak megszólal: - Jól van, Mrs Norris, azt hiszem, Hóborc nincs már a közelben, nyugodtan elmehetünk aludni! Önkéntelenül is elmosolyodtam. - Jó, igaz, hogy Friccs nem egy titkos kém, de azért jók a reflexeid, Malfoy! Még szerencse, hogy megszólalt, különben még megátkoztad volna, aztán magyarázkodhatnánk! -csúfolódtam. Ő elkomorult. - Nem volt az, de lehetett volna! -a szeme fenyegetően összeszűkült. -De te persze egy mukkot sem hallottál... Lefogadom, hogy most is magadban ismételted a leckéket, vagy mittudomén! - Te teljesen hülye vagy! -mondtam megrökönyödve. - Ne merj engem sértegetni- emelte fel a hangját-, …te rohadt sárvérű! Éreztem, hogy egy pillanat alatt elönt a düh. Pofoncsaptam. Eszembe sem jutott használni a pálcámat, amit időközben a talárom zsebébe tettem. - Mert te olyan különb ember vagy nálam, mi? Hogy bárkit bármikor a legrondább sértésekkel illethetsz! -most már remegett a hangom. Ismét felemeltem a kezem, de ő gyorsabb volt. Elkapta. A bal kezemmel is meg akartam ütni, de a szabad kezével azt is lefogta. Fájdalmasan szorította mindkét csuklómat. Felszisszentem. Egészen közel hajolt az arcomhoz, úgy suttogta: - Te még nagyon nem ismersz engem, Granger! - És nem is akarlak megismerni! -préseltem ki a számon. Dacosan néztem a szemébe. Ha most azt hiszi, hogy megadom magam, csak mert lefogott, nagyon téved... Hirtelen megváltozott az arca. Már nem a méreg látszott rajta, bár a szemöldökét még mindig eléggé ráncolta. Fürkészni kezdte a vonásaimat. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de éreztem, hogy melegem lett. Mintha még nagyon halványan el is mosolyodott volna. Éppen arra készültem, hogy utasítsam, engedjen már el, amikor belém fagyott a szó. Becsukta a szemét, és hirtelen megcsókolt. Az egészből csak annyit fogtam fel, hogy milyen melegek az ajkai, amikor már abba is hagyta. Gonoszkásan elvigyorodott, mintha arra ment volna ki ez az egész, hogy felbosszantson. Pár pillanatig még fogva tartott a tekintetével, talán a felháborodás vagy a megrökönyödés jeleit kereste rajtam. Nem láthatott semmit, mert egy szó nélkül elengedett és elment. Én még álltam ott egy percig, mielőtt visszamentem volna a griffendél toronyba. Nem tudtam rájönni, miért tette ezt. Csak másnap reggelre fogalmazódott meg bennem valami, amit már ebben a pillanatban is tudtam, de elhessegettem a fejemből. Nagyon élveztem a csókját.
|