8. fejezet Sajnálom
2005.09.09. 19:35
A jogok csak is kizárólag hg6-ot illetik! A regényről elmondhatod a véleményed a hg6@freemail.hu-n!!
8. fejezet
Sajnálom
Szerda van. 7 óra. Felkeltem, magamra kaptam a köntösöm. Valamit nagyon elrontottam tegnap, helyre kell hoznom. Kiléptem a hálótermünk ajtaján és elindultam a fiúk felé.
- 7-esek! – mondtam. Sóhajtottam és kopogtattam. Fred nyitott ajtót.
- Jó reggelt Szép Hölgy! Mi járatban? – mosolygott.
- Szia Fred! Georgehoz jöttem.
- George! Melissa van itt, ébren vagy?
- Nem! – szólt a mogorva válasz.
- Oh. – Fred nagyon meglepődött a válaszon.
- Mondd meg neki, hogy sajnálom! – megfordultam és elindultam vissza a hálókörletbe.
Sajnáltam, de megfogadtam, nem sírok többet. Felöltöztem és elindultam reggelizni. Elég foghíjas volt még a Nagyterem, odamentem Ginnyhez.
- Szia Ginny! – köszöntem kedvesen.
- Szia Drágám! – mosolygott.
- Leülhetek? – kérdeztem.
- Persze, gyere ide! – mutatott egy üres helyre maga mellett.
- Köszi. Mit olvasol?
- Reggeli Prófétát!
- Valami érdekes? – kérdeztem.
- Tudodki támadni fog, tudom minden évben ezt írják, de most valahogy jobban aggaszt a dolog. – morfondírozott.
- Meglehet. – haraptam bele a pirítósomba.
- Sziasztok! – egy Hollóhátas fiú lépett az asztalunkhoz.
- Szia! – köszöntünk kedvesen.
- Melissa, beszélhetnénk? – kérdezte – I.. igen. – öh, ez meg ki? Mondtam magamban és felálltam.
- Gyere!
- Megyek. – kivezetett a Nagyterem bejáratához – Igen?
- Hát, szóval… eljönnél… ööö… eljönnél velem a Bálba? – dadogott. Hát, elég hülyén nézhettem rá, mert…
- Jól van, értem, bocs!
- Ne! Ne haragudj! Csak meglepődtem. Nem is ismerjük egymást.
- Tudom, de…
- De?
- Tetszel nekem – belepirult a mondatába.
- Ööö… - na erre mit lehet mondani?
- Jó, mind1. Szia. – úgy ment el, mint akinek valami sürgős dolga akadt.
- Szia! – visszamentem az asztalunkhoz, ahova időközben Harryék is csatlakoztak.
- Jó reggelt! – köszöntek kórusban.
- Sziasztok! – ültem vissza a helyemre.
- Ki volt az a pasi, Melissa? – kuncogott Ginny.
- Milyen pasi? – vont kérdőre Harry.
- Semmi! – mondtam egykedvűen.
- Idejött egy srác és beszélni akart Melissával! – fűzte tovább.
- Ki? – kérdezte Hermione – És mit akart?
- Nem tudom ki volt az, soha nem beszéltem még vele.
- Jó, de mit akart? – kérdezte Ron.
- Elhívni a Bálba. – mondtam egyszerűen.
- És? – kérdezte Harry.
- Nem is ismerem! – mondtam.
- Szóval nem vele mész. – állapította meg Hermione.
- Micsoda észjárás Hermione…. – fordította körbe a szemét Ron, mire Herm fejbe vágta.
- Nem is biztos, hogy megyek. – jelentettem ki.
- MI??? – fordult felém mindenki.
- Semmi. Nem szóltam. – Fredék jöttek oda, de George tovább akart menni.
- Ne! George maradj, én úgyis menni készültem. – felálltam és kimentem a teremből.
- Mi történt, George? – kérdezték a többiek.
- Semmi. – morgott.
- Na ide figyelj, George! – kezdte Fred –, nem lehetsz ilyen a saját Védenceddel!
- Lehet. – sóhajtott – Csak az emlékek néha fájnak és erre Melissa tegnap emlékeztetett is. – mindenki értetlenül nézett csak Harry nem.
- Tegnap Melissának rosszkedve volt, nem hiszem, hogy szándékosan bántott meg. – mondta Harry.
- De miért kellett emlékeztetnie a halálára? Tudja, hogy az volt életem legszörnyűbb napja! – George a sírással küszködött.
- Szerintem menj és beszélj vele! – tanácsolta Hermione.
- Nem! – mondta határozottan – Félek. Félek, hogy már nem hallgat meg!
- Ha nem hallgatna meg akkor miért keresett volna reggel? – biztatta Fred.
- Igazad lehet. Megyek és beszélek vele. – felállt és kiment a Nagyteremből.
Én kint ültem a kedvenc fám alatt és néztem a Roxfortot.
- Szia! – George volt az – Leülhetek?
- Szia! – mosolyogtam – Persze, gyere csak!
- Köszi! Szóval… - kezdte miután leült – a tegnapról szeretnék Veled beszélni.
- Sajnálom! – néztem rá – Tegnap nagyon rossz passzban voltam.
- Tudom. Én meg gyorsan kiborultam. Bocs! – megöleltük egymást.
- Akkor nem haragszol? – kérdeztem.
- Szerinted? – nevettünk. Együtt, végre.
Együtt léptünk be a Nagyterembe, széles mosollyal az arcunkon. Végig néztem a termen, most még a nemrég érkező Piton arca mosolygósnak tűnt, ahogy a napfény beszűrődött a ablakon. A Mardekáros asztalnál elkaptam Draco tekintetét, akinek mostmár nem voltak álmosság és megerőltetés jelei az arcán. Rám mosolygott, és én is rá.
- Mehetünk? – kérdezte George.
- Igen! – mosolyogtam.
Odasétáltunk az asztalunkhoz és így folytattuk a reggelit…
|