Az új lány (11. fejezet)
Reggel Hermione keltett, mivel elaludtam.
- Hé, Amanda, kelni kell!
- Mi van? - feleltem álmosan.
- Kel-ni-kell! - szótagolta Hermione.
- Jólvan, jólvan... Mingyárt!
Lementünk reggelizni. Harryék még nem voltak ott.
- Hol vannak Harryék? - kérdeztem meg Deantől.
- Még fent a szobába. Van valami gyűrűje, ami izzani kezdett az este. Teljesen szétégette a kezét.
Úr Isten! A gyűrűk! Az enyém is izzani kezdett... Ez vajon mit jelent?
Belépett Harry a nagyterembe. Azonnal felpattantam, és odarohantam hozzá.
- Harry... Neked... neked is izzani kezdett a gyűrűd?
- Igen.
- Én aludtam, és arra keltem fel, hogy isznyúan fáj az ujjam.
- Én is. Nézd, még mindig piros.
- Levetted?
- Le. Baj?
- Nem... nem... Én is levettem.
Az elkövetkező egy hónap nagyon jól telt. Még a bájitaltan óra sem volt olyan rossz... nekem. Szegény Nevillere azonban rájárt a rúd. Vagy fölröbbantotta az üstjét, vagy kiöntötte a főzetet. Persze most is - mint mindig - mekem kellett feltakarítanom az egészet.
- Ez a szörnyeteg takarítónőt akar nevelni belőled!- mérgelődött Ron az egyik óra után.
Az Átváltoztatástan órákon mindig remekeltem. McGalagony odajött hozzám az egyik óra után, és azt mondta, maradjak a teremben még egy kicsit, mert szeretné megnézni, hogy hogyan változok át.
- Még maradok egy kicsit. McGalagonynak oda kell adnom egy dolgozatot.- mondta Harrynek.
- Jó. Ebédnél megvárunk.
- Oké.
Visszamentem a terembe.
- Remek. Kérem változzon át.
- Jó. - azzal fogtam magam, és átváltoztam gyönyörű arany-barna színű griffmadárrá. McGalagony tapsolt, amikor hirtelen benyitott valaki.
- Elnézést tanárnő, de... - itt nem tudta befejezni a mondatot Hermione, mert meglátott engem, amit visszaváltoztam emberré. - Amanda... te... Animágus vagy?
- Igen, az.
- Kisasszony. Kérem, milyért jött?
- Ja, öh... Itt a dolgozatom, Elfelejtettem odaadni.
- Értem. Nos, szeretném megkérni rá Miss Granger, hogy amit itt látott, maradjon a mi hármunk titka. És persze Dumbledore professzoré.
- Igen... Persze...
Kimentem Hermioneval a teremből.
- Te mióta vagy animágus? - suttogta.
- Nyár óta. Négy évig tanultam...
Visszamentünk a nagyterembe, és megebédeltünk. Délutáni program gyanánt megírtuk a házifeledatokat, majd lementünk beszélgetni a parkba.
Elérkezett a február 13-a.
- Amanda! - mondta Harry.
- Igen?
- Szóval... Holnap Valentin nap. Nincs kedved lejönni velem Roxmortsba?
- De! Szívesen!
Másnap reggel korán keltem, és felöltöztem. Ismét kinéztem egy csinos frizurát a könyvemből, és felvettem az egyik kedvenc kék taláromat.
Lementem a klubbhelyiségbe, ahol már mindenki izgatott volt.
- Hol van Harry? - kérdeztem.
- Te még nem is tudod? - mondta Ron. - Leavender! Nem szóltál Amandának! - ordított át a klubbhelységen a lánynak.
- Ja, bocs! - pirult el Leavender.
- Mi van?- kérdeztem idegesen.
- Harry reggel leesett a lépcsőn. Hirtelen belehasított a sebhelyébe a fájdalom. És hát... Eltörte a lábát, és beverte a fejét.
Hirtelen felsikkantottam. Átrohantam a klubhelységen, ki a folyosóra... fel a gyengélkedőbe.
- Harry...- még be sem tudtam fejezni a mondatot...
- Jól vagyok! - mondta Harry. - Sajnos a mai napot el kell halasztani, de ígérem, bepótoljuk!
- Jaj... Ugye biztos jól vagy?
- Igen. De te menj le nyugodtan Roxmortsba. Annyira sajnálom, Amanda! Annyira...
- Jólvan... Elhiszem... - és megcsókoltam. - Nincs kedvem lemenni nélküled.
- De...
- Nem. Nélküled nem! - és újra megcsókoltam.
Délig ott voltam mellette, és beszélgettünk. Azután elmentem ebédelni. Senki nem volt az iskolába, csak az első és másodévesek, egy pár Hollóhátas, és...
- Malfoy!
- Szia Amanda!
- Hagyjál!
- Nem. Most nem. Még nem válaszoltál arra a kérdésemre, hogy milyért viszonoztad a csókom, ha nem jelent neked semmit.
- Azért... Mert... - nem tudtam megmondani. Hirtelen felpattantam, és futni kezdtem.
- Hé! Amanda!- ordított utánam Malfoy.
Nem tudtam, merre megyek, csak futottam. Benyitottam az egyik terembe. Illetve csak azt hittem, hogy terem, de nem az volt. A szobában két karosszék volt, és egy kandalló.
- Mi ez?- kérdezte Malfoy a hátam mögött.
- Nem... nem tudom.
Átkarolta hátulról a derekam, majd hirtelen zene szólalt meg a szobában. Megfordultam. Malfoy meghajolt. Én is. Táncolni kezdtünk, de a testemet mintha nem is én mozgattam volna... Legszívesebben futottam volna... De ekkor Draco újra átölelt. Ugyanaz volt a helyzet, mint a parkban. Éreztem az illatát, láttam a szemét... És az ajkait. A szemembe nézett, és megcsókolt. Én pedig újra viszonoztam...
- Draco... - mondtam, miután elengedett. - Én nem szeretlek.
- Tudom. - mondta könnyeden. - De én igen.
- Azért viszonaztam a csókod, mert... mert megbénított a pillanat.
Erre fogta maját, és újra megcsókolt. Ez a pillanat azonban más volt. Eltoltam az arcát.
- Nem, érted meg, hogy nem szeretlek?
- Amanda!
- Maradj csöndben! Most én beszélek! Elagem van abból, hogy állandóan rám szállsz! Én csak Harryt szeretem!!! Megint izzani kezdett a gyűrű, amit már nem az ujjamon, hanem egy láncra fűzve a nyakamban hordtam.
Szeretem... szeretem... szeretem... szeretem... szeretem... szeretem... Visszhangzott a fejem... Elájultam.
- Mi... mi történt? - Kérdeztem.
- Három napig kómában voltál. Malfoy azt mondta, hogy ő talált rád az egyik folyosón, és felhozott ide. - mondta Harry, miután a nyakamba borult, és megpuszilta a homlokom.
- A gyűrű... - suttogtam magamban... és a nyakamhoz kaptam, de az már nem volt ott.