7. fejezet Pofonok
2004.08.30. 00:57
A jogok HollyJadet illetik!!!
7. fejezet
Pofonok
Ezt nem hiszem el! Ez képtelenség! Be vagyok zárva egy szobába Chrissievel, az undok, alattomos, kétszínű ikertesómal, és szülinapi lufikat fújogatunk Draco Malfoynak! Ez képtelenség!
Próbáltam nyugodt maradni, de valahogy nem ment. Chrissie is elég rosszul viselte a dolgot - látszólag, mivel nem piszkált folyton, de azért megkérdezte:
- Ki lesz a lövetkező?
- Mi van? Milyen következő?- értetlenkedtem.
- Hát Eric a Durmstangeból, Harry, aztán Draco... Most ki jön? Ron? Vagy talán Neville? Vagy... - de a mondatot már nem tudta befejezni, mert felpattantam, és a torkának szegeztem a pálcám. A halántékom lüktetett.
- Fogd be! - ordítottam. A kitörő indulat elvakított. Nem láttam mást, csak Chrissie elégedett - ám kicsit rémült arcát. - Még mindig Harryvel járnék, ha te nem adtál volna neki ingyen leckét smárolásból! - remegtem az indulattól. Úgy éreztem magam, mint egy megalázott. Chrissie először félősen nézett a pálcámra, majd hirtelen gúnyos mosolyra húzodott a szája.
- Hmmm... Jól csókol! - nevetett.
BUMM!!! Pofon csaptam Chrissiet.
- Nem bírom tovább ezt hallgatni! Elmegyek! - ordítottam, majd feltéptem az ajtót, és kirohantam a kis, ablaktalan, sötét szobából. Chrissie szaladt utánam.
- Állj! Nem mehetsz el! Itt kell maradnod, különben Piton... - érvelt a tesóm, de beléfolytottam a szót.
- Nem érdekel! Azt csinál, amit akar, de hogy én nem hallgatom tovább a te kimerítően szenvedélyes beszámolódat a volt fiúmmal, az is biztos! Most pedig, ha nem haragszol elmegyek!- vágtam a képebe.
- Nem mehetsz el! - kiabálta utánam.
- Nem bizony! - mondta egy másik hang is, mjad elkapta a csuklómat. - Maradjatok még!
A fiú - mivel tudtam, hogy ki az, hisz ismertem a hangját - tapsolt egyet, majd kigyúltak a fények. Akármerre néztem a tágas klubbhelységben, egy pontot sem találtam, ami hasonlított volna a Grifendéléhez. Mindenütt láncok voltak a falon, képek helyett vaddisznó és más varázslények trófeái sorakoztak. Elég ijesztő látvány volt.
- Engedj el, Draco! - parancsoltam a fiúnak, aki a taps után újra megfogta a csuklóm.
- Nem... Nem engedlek el. Tudod, most buli van. Egy hónapja lettem tizenhét éves. Ezt meg kell ünnepelni. És ha jól tudom, te pedig augusztus 23-án. Igaz? - a fiú egyenesen a szemebe nézett.
-Igen. Igaz. - válaszoltam. - Öh, nekünk még le kell hordanunk a lufikat! - kaptam észbe. Meg kell szöknöm innen... - gondoltam.
- Ja, a lufik! Majd én lehozom őket! - intett Draco, majd egy elegáns pálcamozdulattal a kis helyiség felémutatott.
- Invito lufik. - mondta, majd azok szép sorjában elkezdtek kifelé szállni a szobából, elegáns kört leírva a Mardekáros tömeg feje fölött - akik az imént sereglettek oda. Mindnyájan mugli ruhát viseltek, és a lányok a fülükig ki voltak sminkelve.
- Ti is itt maradtok a bulimon! - folytatta Malfoy. - Semmi de, édesem... - tette hozzá az ellentmondásra nyíló szám láttán.
- Édesem? Hoho! Szóval, te mégis jársz Malfoyjal! - harsogta Chrissie diadalittasan.
- Nem! - kiáltottam.
- De! - kiáltotta Draco. - Járunk. Ugye, édesem?
- Te egy... - de már nem tudtam befejezni a mondatomat, így nem derült ki, hogy minek tartom Dracot, mert ő magához húzott, és megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, mint még soha. Visszacsókoltam, habár tudtam, hogy nem kéne. Mikor szétváltak az ajkaink, én is felébredtem, és azzal lendülettel, mint amilyennel a gurkókat kell ütni, lekevertem egyet Draconak.
- Pukkadj meg, te féreg! - ordítottam rá, majd megfogtam Chrissie kezét, és kiráncigáltam a Mardekár klubbhelységéből. Malfoy és a bandája megmeredve követtek minket a tekintetükkel.
Mialatt a Griffendél-toronyhoz mentünk, nem esett szó köztem és a tesóm közt. Mikor odaértünk, lezuhanyoztam, és bevágódtam az ágyba.
- Amanda! Amanda! - másnap reggel Hermione ébresztett. - Sietni kell, különben elkésünk McGalagony professzortól! Kipattantam az ágyból, és lerohantam reggelzni. A Mardekáros asztalnál már mindenki ott ült, kivéve egyvalakit...
- Hol van Malfoy? - kérdeztem Hermionet.
- Honnan tudjam? - nézett rám értetlenül. - Tudom kéne?
- Nem... Bocs.
- Az utolsó óránk Hagriddal volt. És persze, a Mardekárral. A tekintetemmel folyton a terepet páztáztam, hátha meglátom Dracot. Még Hagrid is megkérdezte az óra közben, hogy mi a bajom.
- Áh, semmi. - mondtam, miközben megpillatnottam Malfoyt egy csapat Mardekáros között. Épp valami fura jelenetet adott elő. Remélem, hogy a saját kínodat adod elő, a pofon után... - nevetgéltem magamban.
Ám ebédnél kiderült, hogy szó sincs erről.
- Nem érdekes, Ron! Hagyd! - csitította Harry barátját ebéd közben.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Semmi! - mondta Harry hunyorogva. - Semmi közöd hozzá.
- Bocs, hogy megkérdeztem! - morogtam. - Többet nem teszem, nyugi!
- Jobb is!
- Különbenis, mit érdekel engem, hogy mi bajod! Te csak egy... - vágtam Harry képebe, de Ron közénk áltt.
- Nyugi! Ne veszekedjetek! Olyanok vagytok, mint egy idős házaspár! - nevetett Ron, ám se én, se Harry nem találtuk ezt valami viccesnek.
- Nagyon vicces Ron! Elegem van belőletek! Hülyék! - azzal elrohantam.
Kimentem a parkba, majd leültem egy fa tövébe. Hamarosan megjelent Malfoy és kis bandája is.
- Hello, Amanda! - köszönt gúnyosan.
- Áh, Mr Malfoy, és hívő gorillái! Remek! Nos, miben segíthetek? - mondtam cinikusan.
- Semmiben. Csak kíváncsi vagyok, tudsz-e róla, hogy tegnap Potter...hömm... rosszul aludt! - nevetett gúnyosan Darco.
Meglepődtem. Szóval ezt utánozta Malfoy Legendás lények gondozásán.
- Öhh... Nem. Még nem hallottam. - feleltem. Szóval azért volt Harry kiborulva az asztalnál. - gondoltam.
- Oh... Akkor első kézből hallhatod.
- Ezt nem értem. - motyogtam.
- Szóval, tegnap este, amíg te büntetőztél, Potternek volt valami álma. Aztán az angyalom - ezt a szót igencsak gúnyosan mondta - a gyengélkedőn kötött ki. Én meg reggel pont ott voltam, mert Crack már megint béna volt. - itt vetett gorillájára egy "vel még számolok" pillantást. - Szóval eltört a karom, és Pottert meg ott itatták valami zöld löttyel. Aztán még előttem elhúzott a gyengélkedőről.
- És te ezt parodizáltad Legndás lények gondozásán? - iszonyú mérges voltam, habár nem tudtam, hogy miért. Harry úgysem szeret...
- Ja, igen! - nevetett, majd elkezdte ismét a kis jelenetét. Ez már több volt a soknál, és ismételten találkozott az arca a kezemmel.
- Bunkó! - ordítottam rá. A kezem is viszketett a fájdalomtól, úgy lekevetrem Malfoynak.
Elszaladtam a fák felé, amikor megpillantottam Ront és Harryt. A bejárati ajtó előtt álltak, és engem figyeltek. Elindultam feléjük, majd ők is felém. Kihívóan méregettem Harryt.
- Mi van? - kérdeztem.
- Amanda, te... Miért pofoztad fel Malfoyt? - kérdezte Harry. Ekkor kaptam észbe. Harry azt hiszi, hogy azért csináltam, mert őt akrtam megvédeni...
- Nem azért, amiért gondolod. - jelentettem ki.
- Köszönöm. - motyogta mosolyogva.
- Mit?- tetettem, hogy nem értem.
- Hát, hogy kiálltál mellettem. - Harry annyira aranyos volt így. Istenem... De szeretem... Illetve... Jó, igen. Szeretem. de ez semmin sem változtat. Ami megtörtént, megtörtént, kész. Járni már nem fogok vele, az biztos.
- Szívesen. - válaszoltam végül, majd elmosolyodtam. - Miért voltál rosszul?
- Öhh... Én megyek. - motyogta Ron.
- Nem kell. - mondta Harry. - Én is megyek... Hát... Azért, mert megfájdult a sebhelyem, és álmodtam valamit.
- Mit? - kérdeztem.
- Azt... - Harry nyelt egyet. - Hogy elrabol téged voldemort... És megöl. - nyökögte. Látszólag elég rosszul volt.
Megdermedtem a sólyos szavaktól.
- Ez csak álom volt, Harry. - nyugtattam.
- Elég valósághű volt. - Harry aggódóan nézett rám. - Ja, Amanda! Holnap este lesz az első kviddics edzés!
- Ott leszek. - válaszoltam, majd rámosolyogtam.
|