A szörnyű hír

Az ikrek bulija szuper volt. Csak azt nem értem miért változott meg azóta ennyire anya és apa. Nem maradhattam ott és apa meg anya mindig zavarba jön, ha a barátaimmal szeretnék lenni, vagy épp Harryvel. Le is írtam mindezt a naplómnak aki csak ennyit írt vissza.

- Nyugodj meg, Melissa, teljesen normális, hogy apukád és anyukád óvnak a fiúktól, hiszen nekik mindig az a kicsi 5 éves lányuk leszel! És ne idegeskedj, hiszen még pár nap és mész a Odúba.

- Igazad van. - írtam neki vissza.

Kopogtattak.

- Ki az? - kérdeztem és gyorsan eldugtam a naplóm.

- Apa! Bemehetek, kicsim?

- Igen, gyere!

Bejött és leült az ágyamra, mellém.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Rossz hírem ven. - mondta keserűen.

- Mi történt? - felugrottam az ágyamról és onnan kémlaltem apám arcát.

- Nem mehetsz az Odúba, kicsim! - mondta határozottan, de mégis elcsuklott a hangja.

- MI??? - kiabáltam - MIÉRT? - az első könnycsepp csordult végig az arcomon.

- Mert nem! - vágott vissza apám.

- Menj innen! - kiáltottam - Takarodj a szobámból! - hangom elcsuklott és az ágyra estem, úgy sírtam tovább. Apám kiment a szobából. Én előkaptam a naplóm és írni kezdtem volna, de annyira remegett a kezem, hogy képtelen voltam írni. Csak sírtam... és sírtam...

- Mi a baj? Miért sírsz? Harry. - jött az üzenet.

MI??? gondoltam magamban. A napló elküldte a könnyeimet Harrynek. De miért? És miért pont neki, hiszen nem írtam címzettett!? Talán tudja? Tudja, hogy... Nem az lehetetlen. Könnyeim még mindig hullottak, úgyhogy jött a következő üzenet.

- Miért sírsz? Hahó! Harry.

- Nem sírok! Melissa.- írtam vissza.

- Áh, nem, csak már elázott a naplóm! Mi a baj? Harry.

- Ti még nem tudjátok? M.

- Mit? Harry.

- Nem mehetk az Odúba! Melissa.

- MI??? HP. - tudni illik Harryről, ha ideges mindig HP-ét ír.

- Nem me-he-tek az O-dú-ba! M. - írtam le szótagolva.

- De miért? H.

- Nem tudom! M.

- Ezt nem értem!? Harry.

- Én sem. Na mindegy, majd a suliban találkozunk! Szia! Melissa.

- Ne menj még! Harry.

- De, és kérlek ne nehezítsd meg a helyzetem, Harry! Melissa.

- Én nem akarom! H.

- Akkor engedj elmenni! M. - ezt a mondatot két kövér könnycsepp követte.

- Rendben! Szia! Harry.

- Szia! Melissa.

Becsuktam a naplóm, de még mindig sírtam. Egész estig, amikor a Húgom csörtetett be az ajtómon.

- Mit akarsz? - mondtam fagyosan.

- Hiába vagy ilyen gonosz, engem nem tudsz megbántani! - mondta nyugodtan. Felnéztem.

- Ne haragudj! - mondtam bűnbánóan.

- Semmi baj, Nővérkém! - odaült az ágyamra és egy puszit adott a homlokomra - Sajnálom! - felültem, megöleltem és újra sírva fakadtam.

- Jaj, ne sírj, már véres a szemed! - és igaza volt, a sok sírástól már úgy néztem ki, mint egy vámpír. Letörölte a szememről a könnyeket.

- Köszönöm! - mondtam.

- Ugyan! - felelt kedvesen.