Élt egyszer a végtelenen innen, a váltószámokon túl, egy nagy sötét koordinátarendszer közepén egy öreg háromszög. Nem volt egyebe, mint három daliás szöge: Alfonsó, Bétamás és Gammatyi. Egyszer, amikor közeledni érezte nullára redukálásának idejét, így szólt szögeihez: "Menjetek szögeim számegyenest látni." Csomagolt nekik hamuba sült logaritmust, és elbúcsúzott tőlük. Ők meg fejükbe nyomták hatványkitevőiket és elindultak.

Estére, amikor elfáradtak, leheveredtek egy terebélyes egyenlet alá.

Hallgatták a köbgyökök csicsergését és a tangensek távoli üvöltését, egykedvűen interpoláltak.

Egyszer csak elébük toppant egy kis piros sapkás sinus, és hamuba sült logaritmust kért.

Ők azonban nem adtak neki. Erre a piros sapkás sinus előrántotta törtvonalát, és pivel osztotta Alfonsót.

Bétamás és Gammatyi sem volt rest, rátámadtak. A sinus idejében 180 fokossá vált, nullára redukálódott, és menekülni próbált.

Mentek árkon-bokron át, nevezetes szorzatokon és gyöktényezős alakokon keresztül, míg egy sötét, dőlt síkban lévő koordinátarendszerbe nem értek.

Ennek közepén egy kacsalábon forgó emeletes tört írt le hatalmas köríveket. A sinus elszántan beugrott. Alfonsó, Bétamás és Gammatyi kergették őt a számlálóban, majd a nevezőben, benéztek minden gyökjel alá, kinyitottak minden zárójelet.

Gyönyörű, aranyos gyökmegoldó képletek és bíborbársony függvények között siettek tovább. Egyszer csak, amikor az egyik árnyas körképletbe bepillantottak, egy implicit alakban mit láttak?

Egy megkötözött polinomot. Gyorsan kiemelték a gyökjel alól, és normál alakra hozták.

Ekkor az öreg polinom így szólt: "Alfonsó, Bétamás és Gammatyi! Megmentettetek! Hálából nektek adom három lányom, Amália, Beáta és Cecília kezét".

Lett nagy öröm, átrendezés, hét perióduson át, hetedhét számrendszeren keresztül tartott a lakodalom. Ezalatt folyt szorzás, osztás, gyökvonás, hatványozás, míg a fiatalok közös nevezőre jutottak.

Ezután létrehozták legkisebb közös többszörösüket, és még ma is élnek, ha ki nem vonták őket.