9. fejezet

- Jó reggelt! -köszöntem vidáman. -Gyönyörű napunk van!

Ron felvont szemöldökkel kinézett a klubhelyiség ablakán.

- Hermione, szakad az eső odakint! -tárta szét a karját. -Mi ütött beléd?

- Semmi! -azzal boldogan megöleltem a fiút. Amikor elengedtem, az arca ugyanolyan vörös lett, mint a haja.

- Megyek reggelizni, nagyon éhes vagyok!

Amint beléptem a Nagyterembe, rögtön Dracót kezdtem keresni a szemmel. Hamar megláttam. Észrevett, és alig láthatóan, hogy a társai ne vegyék észre, rámmosolygott.

A gyomrom összerándult és hirtelen nagyon melegem lett. De mégsem volt ez kellemetlen érzés.

Elindultam a házam asztalához, majd neki háttal helyet foglaltam. Azt hiszem, egy falatot sem tudtam volna enni, ha végig őt nézem...

- Szervusz Harry! Jól aludtál? -fordultam vigyorogva a fiúhoz, amikor leült mellém.

- Ööö, aha... -felelte csodálkozva -jól vagy?

- Miért kérdezi ezt tőlem mindenki?? Igen, teljesen jól vagyok! Csak kedveskedni akartam.

Harry nem válaszolt.

- Miért hoztad le magaddal a Tűzvillámodat?

- Hahh! Mert kviddicsedzés lesz -felelte és öntött magának egy tál kukoricapelyhet. Az volt az érzésem, hogy neki se fűlött hozzá a foga ilyen időben.

- Mooost? -kérdeztem kerekre tágult szemmel. A távolban hallottam, hogy dörög az ég.

- Délután. Tudod most, hogy közeledik az első mérkőzés, többet kell gyakorolnunk...

- Ez mind szép, de nem gondoljátok, hogy szakadó esőben nincs semmi értelme? -tudakoltam. -És különben is, olyan magasan repültök, még belétek csaphat...valami.

- Nem fog -felelte teli szájjal- Madam Hooch is velünk lesz, majd ő szór a pálya fölé valami védőátkot.

- Sziasztok -köszönt meglehetősen halkan Ron. Ő is magával hozta a seprűjét.

- Ron, te nem tartod ostobaságnak esőben a kviddicset? -kérdeztem.

- Ööö, nem -felelte szűkszavúan.

Nem tudom, de olyan furcsa volt. Lesütötte a szemét, mintha zavarban lett volna.

Sajnos azt már nem tudhattam meg, miért, mert egy csúfolódó, mégis kellemes hangot hallottam mögöttem:

- Weasley, jól látom? Guberáltatok a szemétből egy új seprűt? Inkább hagy adjam oda neked az ovis seprűmet, az is jobb ennél! Remélem, hogy tudsz vele boldogulni...

Hát ez nem igaz. Azt hittem, minden megváltozott, de tévedtem. Tényleg idejött kötekedni...

- Kopj le, Malfoy -mondta Harry fenyegetve.

- Mi van Potter, ilyenkor, hogy itt vannak a tanárok, már nem is akarsz verekedni?- suttogta. -Szóval mentek gyakorolni a stadionba? Jobb későn, mint soha, mi?  Meglátod, szombaton lemosunk a pályáról!

- Azt majd meglátjuk -felelte összeszűkült szemmel. - De most már tűnj innen. Ha még sokáig itt állsz, megfulladok.

- Ez nem az én szagom, hanem vízlié. Ők nem mossák a ruhájukat. Biztos még tisztítóra sem futja nekik.

Ron mérgesen felpattant a székből, Harryvel megragadtuk a talárjánál, alig bírtuk visszaráncigálni a székre.

Malfoy, látva, hogy elérte a célját, jólesően felkacagott, majd sarkon fordult s odébb állt.

- Gyűlölöm ezt a görényt -mondta fogcsikorgatva Ron.

- Mind így vagyunk ezzel -állapította meg Harry. -Már alig várom a meccset, ott aztán gond nélkül elhalászhatom az orra elől a cikeszt...

A fiúk tényleg nem ugrattak. Az egész csapat fogta magát, és délután kivonult a sáros pályára edzeni. Már régen sötét volt, amikor csuromvizesen és holtfáradtan bemásztak a portrélyukon.

Kimerülten nyúltak el egy-egy karosszékben.

- Na, milyen volt? -kérdeztem, előre tudva a választ.

- Vizes -jelentette Ron.

- Én nem is bánom, hogy esőben is gyakoroltunk -kezdte Harry. -Rossz időt mondanak hétvégére is, mindenre fel kell készülni.

- Akkor most már hozzá is kezdhetünk a leckékhez! -indítványoztam. -Megvártalak benneteket.

- Felesleges, ma pihenünk- jelentette ki Ron.

- Dehát egész héten csak pihentetek! És a holnapi bájitallecke? -kérdeztem felháborodva.

A fiú mordult egyet, de feltehetőleg eszébe jutott, hogy nincs más választása.

- Jó, menjünk a könyvtárba.

Egy órán át írtuk a dolgozatot. Illetve én megírtam, addig Harryék üresen bámultak maguk elé.

- Oké Hermione -ocsúdott fel Ron a bambulásból, miután letettem a pennámat- ideadod amit leírtál?

- Hogyisne!! Átnézni nagyon szívesen átnézem amit írtatok, de ha lemásoljátok rólam, semmivel sem lesztek okosabbak!

- Ne csináld már -kérlelt Harry- fáradtak vagyunk, szeretnénk minél hamarabb letudni a fogalmazást.

Sóhajtottam.

- Jólvan. De csak fussátok át, aztán írjátok le a saját szavaitokkal!- nyújtottam feléjük a pergament- ...És ebből nem csinálunk rendszert!

- Nagy vagy, Hermione!

Elhúztam a számat, de azért örültem a megjegyzésnek.

- Megyek, keresek valami könyvet olvasni.

Felálltam az asztaltól, és a könyvespolcok felé vettem az irányt. Valami könnyű kis olvasmányra vágytam. Épp a "Numerológia kialakulása és fejlődése" című kötetet forgattam, amikor megszólalt mellettem valaki.

- Lám csak, hol is lehetnél, ha nem a könyvek között?

Megfordultam és elmosolyodtam. Draco volt az. Kezét rögtön a fejem mellett a polchoz támasztotta.

- Szia -mondtam halkan, majd körbenéztem, hogy figyel-e minket valaki. De ilyen későn már alig voltak a könyvtárban.

Lábujjhegyre álltam és egy gyors csókot nyomtam a szájára.

- Csak ennyi? -kérdezte kisfiús képpel.

- Itt igen... Figyelj csak -tértem rögtön a tárgyra- nem lehetne, hogy mondjuk nem piszkálnád ezentúl Harryéket?

- Nem... Ne haragudj Hermione, de gondolkozz épp ésszel. Nem furcsállanák, ha hirtelen nem kötözködnék velük? Ügyelni kell a látszatra, hogy ne derüljön ki semmi- mondta nagy komolyan.

- Áá, szóval akkor ez neked kötelesség?- csúfolódtam.

- Így is mondhatjuk. Emellett pedig rendkívül szórakoztató- vigyorodott el.

Váratlanul átkarolt és megcsókolt. Nagyon kellemes érzés volt, mégis egy idő után el kellett löknöm magamtól.

- Még mindig a könyvtárban vagyunk- emlékeztettem.

- Igaz, már el is felejtettem -mondta huncutkásan- akkor menjünk el innen!

- Nem lehet! Még ki kell javítanom Ronék dolgozatát...

Vett egy mély lélegzetet. Láttam rajta, hogy most szívesen mondana valami megjegyzést, de türtőztette magát.

Játszani kezdett egy hajtincsemmel.

- Akkor feltehetőleg ahhoz is túl elfoglalt a kisasszony, hogy lejöjjön este a parkba sétálni- morogta lehajtott fejjel.

- Az nem olyan biztos -enyhültem meg -talán kilenckor már ráérek.

Felnézett rám és elmosolyodott.

- Kilenckor -ismételte, majd nagy meglepetésemre kezet csókolt és elment.