12. fejezet

Egész héten magamban fortyogtam. És én még vigasztalni akartam szegényt... Hogy viselkedhetett így velem?

Igen, pofon kellett volna vágnom. Megérdemelte volna.

Nem is akartam látni a képét egész héten. De ez, ugye, lehetetlen volt, hiszen egy iskolába, közös órákra jártunk.

Két nap múlva persze megpróbált odajönni hozzám, hogy bocsánatot kérjen, de nem hallgattam meg.

Nem. Ezzel a kijelentésével vérig sértett. És nem csak engem! Most már tudtam, mi a véleménye a szüleimről! Azt hittem, megváltozott. Hah! Hogyan is lehettem ilyen naív! Ő egy vérbeli Malfoy, és az is marad! Nem is értem, hogy tudott magába bolondítani...

De biztosan akkor is csak szórakozott velem, csak megjátszotta magát.

- Miss Granger!

Éreztem, hogy valaki finoman megbök oldalról.

- Mi az?- ocsúdtam fel.

- Mi van mostanában magával? -préselte össze a száját McGalagony professzor. -Miért nem figyel az órámon?

- Bocsánat, tanárnő.

- Levonok öt pontot a griffendéltől, remélem, ez majd észhez téríti... Tehát hol tartottam? Szóval most mindenki fogjon a ládából egy macskát és próbálja meg egérré változtatni! Az óra végén körbemegyek, és megnézem, mire jutottak.

Az óra után kiléptünk a teremből, és az ebédlő felé vettük az irányt. Harry csak akkor szólalt meg, amikor már kiszedtük a levest.

- Minden rendben van, Hermione? Még soha nem fordult elő veled, hogy ne figyeltél volna McGalagony óráján.

- Igen, és még az sem fordult veled elő, hogy ne tudtál volna átváltoztatni valamit -folytatta Ron.

- Ha ezt most bántásnak szántad, akkor talált -feleltem barátságtalanul.

- Biztos, hogy mindent elmondasz nekünk? -Harry veszélyes vizeken evezett.

- Hát... Tudjátok, Malfoynak megint sikerült megsértenie -foglaltam úgy össze a lényeget, hogy semmi ne derüljön ki.

- Az a kis görény máshoz sem ért, csak megbántani az embereket -kezdte Ron. -Egyszer még úgyis megbosszulok neki mindent...

- Mikor beszélt veled? -kérdezte Harry.

- Hát másnap a meccs után...

- Hermione, ne foglalkozz vele! Csak rajtad vezette le a mérgét -próbált vígasztalni. -De ne félj, hozzánk is odajött kötekedni.

- ...és  ha majd megtanuljuk az emberi transzformációt, igazi görénnyé változtatom -szövögette tovább a terveit Ron. -De persze úgy teszek, mintha baleset lett volna...

- Ez az! Majd Ron átváltoztatja, csak bírd ki még egy évig, Hermione! Jövőre vesszük ezt a transzformáló varázslatot!

Jólesett, hogy megpróbálnak jobb kedvre deríteni, de nem igazán sikerült nekik. Nem a "mugli" jelző esett rosszul, hanem, hogy azok után mondta ezt, ami történt... Ha csak ellenségek lettünk volna, nem veszem ennyire a szívemre...

Decemberben még az eddiginél is hidegebbre fordult az idő.

Rengeteg mennyiségű hó hullt a hónapban, és minden fát jégcsapok virítottak. Sokszor kimentünk délutánonként a havas parkba. Harryék ekkor Seamusékkal hógolyóztak és nagyritkán én is csatlakoztam hozzájuk, bár leggyakrabban csak néztem őket.

A fiúk edzéseit is lecsökkentették heti két alkalomra, hiszen a következő megmérettetés, a hugrabug-griffendél találkozó még messze volt. Rájuk is fért már a pihenés, nagyon nyúzottak voltak mostanában.

És különben is, most, hogy közeledett a téli szünet, ismét elhalmoztak minket leckékkel.

Az egyik alkalommal, egy különösen nehéz duplaórás bájitalfoglalkozás után Piton odahívott az asztalához.

Ronék kérdő tekintettel megálltak az ajtóban.

- Potter, Weasley, önöknek nincs mit mondanom, távozzanak! -utasította ki őket cseppet sem kedvesen a férfi.

Majd hozzám fodult:

-Miss Granger. Figyeltem az órámon. Mostanában romlott a teljesítménye. Talán túl sok időt tölt Neville Longbottom közelében... -somolygott gonoszan. -Remélem tisztában van vele, hogy az évvégi RBF eredményei számítanak a pályaválasztásánál.

- Igen, professzor. Én...

- Mindazonáltal, remélem, még véletlenül sem feltételezte rólam, hogyha az eddig nyújtott teljesítményét lerontja, jelest kaphat nálam, csak mert az elmúlt öt évben jól dolgozott. Nem ülhet a babérjain, Miss Granger! Ugye tisztában van ezzel? -majd választ sem várva felállt és kiment a teremből.

Még mindig nem ocsúdtam fel a történtekből, amikor zajt hallottam az osztályterem végéből. Malfoy, aki eddig a padon ült és feltehetőleg örömmel hallgatta a dorgálást, most leszállt és elindult felém.

Nem akartam egy percig sem beszélni vele, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, összeszedtem a könyveimet és az ajtó felé vettem az irányt.

De ő gyorsabb volt, elállta az utat.

- Engedj ki -mondtam fagyosan.

- Előbb meg fogsz hallgatni -jelentette ki magabiztosan.

- Engedj! -ismételtem.

- Nem.

- Nem érdekel, mit akarsz mondani, érted? Állj félre! -Most már kiabáltam.

- Hemione! -ragadta meg mindkét karomat- én ezt már nem bírom elviselni. Levegőnek nézel! 

- Miért, mit vártál?

- Azt -halkította le a hangját, -hogyha bocsánatot kérek a viselkedésemért, újra szóba állsz velem... Szóval...sajnálom.

- Ez minden? -mértem végig.

- Mi mást mondhatnék?? 

- Mondjuk, hogy "nagyon megbántam, amit mondtam", vagy "nem gondoltam komolyan."

- Jó! Tényleg nem gondoltam komolyan, csak iszonyatosan dühös voltam mindenkire aznap.

- De egy elvesztett meccs nem jogosíthat fel arra, hogy így megbánts valakit! -gyengült el a hangom. -Nagyon, nagyon rosszulesett, hogy muglinak neveztél. És ezzel a szüleimet is megsértetted! Csalódtam benned Draco Malfoy!

Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Amit követett egy másik. A sok harag, keserűség, ami az elmúlt hetekben felgyülemlett bennem, most mind kitört. Nem is tudom, hogy miért voltam dühös rá. A viselkedése miatt, vagy mert rájöttem, hogy már mennyire ragaszkodom hozzá.

Hangosan felzokogtam.

Bátortalanul átkarolt és közelebb húzott magához. A mellkasába temettem az arcomat és csak úgy potyogtak a könnyeim. Hiába nehezteltem rá, jólesett a közelsége.

Ráhajtotta az arcát a fejemre és vígasztalóan simogatni kezdte a hajamat.

Néhány perc múlva, amikor kissé megnyugodtam, finoman eltolt magától és a kivörösödött szemebe nézett. Megkockáztatott egy gyengéd csókot, de ahogy ajkai hozzáértek az enyémhez, ismét kitört belőlem a sírás.

- Ne sírj! -kérlelt nagyon halk hangon. 

Hiába. Újabb és újabb könnycseppek hulltak a taláromra.

Két kezébe vette az arcomat és minden lefolyó cseppet lecsókolt a bőrömről. Beleborzongtam és behunytam a szemem.

Ajkai visszatévedtek a számra és szenvedélyesen megcsókolt. Egy pillanatra még arról is megfeledkeztem, hogy hol is vagyunk éppen.

A szünet végét jelző csengőszó aztán észhez térített. Elkezdtem értelmesen gondolkodni. Szóval idejön nagy kegyesen hozzám egy kis "sajnálommal" és máris azt hiszi, hogy minden rendben? Na nem! Ilyen könnyen nem bocsájtok meg neki.

Erősen ellöktem magamtól, ami meglephette őt, mert hátratántorodott.

Nem szóltam semmit, csak mérgesen végigmértem, majd felvettem a könyveimet a földről és kisiettem a teremből.