17. fejezet

Fél óra múlva lementem reggelizni. Még mindig elég kevesen ültek az asztaloknál, pedig már egyáltalán nem volt korán. Amikor a tanári asztal felé néztem, elmosolyodtam. Úgy látszik, jól sikerült a tegnapi bál. A professzorok asztala is foghíjas volt, az ottlevők pedig laposakat pislogtak.

- Szia Ginny! -ültem le a lány mellé.

- Szia -köszönt álmosan. -Korán elmentél tegnap.

- Hát igen. Tudod, fejembe szállhatott a vajsör, kicsit rosszul voltam  -feleltem, azzal megvajaztam egy pirítóst. Kicsit bántott a dolog, hogy hazudtam, de az igazat mégsem mondhattam el. -És neked hogy telt az este?

- Jól -pirult el.

Megpróbáltam részletesen is kifaggatni, hogy mit ért a "jól" címszó alatt, de Ginnynek esze ágában sem volt elárulni.

- Nem történt semmi olyan, amire gondolsz, Hermione! Csak jó volt táncolni, meg minden.

- Harryvel? -vigyorogtam.

Fáradtan sóhajtott.

- Légy szíves add ide a sót!

Csak azután tudatosult bennem, hogy már szünet van, amikor felszaladtam a toronyba a tankönyveimért és a szobámban megláttam Parvati és Lavender csomagjait.

Ja, persze! Hiszen mondták, hogy elutaznak.

Nekem idén sem volt semmi kedvem hazamenni, inkább maradtam az iskolában Harryékkel. Vajon Draco hazamegy a szünetben? Egyszerre összeugrott a gyomrom. Ezt el is felejtettem megkérdezni tőle!

Harryt megpróbáltam rábeszélni, hogy üljünk be a könytárba, de hajthatatlan volt.

- Szünet van, Hermione! Mindjárt itt a karácsony! Majd tanulunk újév után!

- Ez most pont úgy hangzott, mintha Ron mondta volna -nevettem. - Tényleg, ő hol van?

- Még mindig alszik. Majd ebédkor felköltöm... Na, akkor mit csináljunk?

- Nem tudom -vontam meg a vállamat.

- Látogassuk meg Hagridet! -javasolta. -Már olyan régen nem voltunk nála.

Így a  délelőttöt a vadőr kunyhójában töltöttük. Hagrid is kicsit nyomott volt ma, tegnap ugyanis kissé felöntött a garatra. Úgy látszik, mindenki későn feküdt le az este...

Mire visszaértünk ebédelni, már egy egész halom koffer állt a bejárati csarnokban. Hát igen. Tényleg nagyon sokan hazautaznak a szünetre. Megint kevesen leszünk az iskolában. Ne baj, legalább nyugalomban telnek az ünnepek.

Délután Ron is csatlakozott hozzánk. De feltűnően szótlan volt. Harry ezt az álmosság jeleként tudta be, de nekem volt egy olyan sejtésem, hogy más is nyomja a fiú lelkét.

Amikor késő délután lementem sétálni, utánam jött. Félúton a befagyott tó felé beért és csatlakozott. Egy ideig szótlanul mentünk egymás mellett.

- Hermione... mondani szeretnék valamit... -kezdte. -Öö, szóval sajnálom a dolgot...nem tudom, mi volt velem... nagyon szégyellem...

- Ron! Nem történt semmi -próbáltam nyugtatni. -Egyáltalán nem haragszom rád. Felejtsük el a dolgot.

- És...akkor ez azt jelenti, hogy te nem...

- Ne haragudj -megálltam és a szemébe néztem. -Nagyon szeretlek, te vagy az egyik legjobb barátom, de úgy tekintek rád, mint a bátyámra.

Kínos csend következett. Valószínűleg a fiú végiggondolta a dolgokat, mert amikor megszólalt, sokkal magabiztosabb volt.

- Semmi gond. Örülök, hogy tisztáztuk... Na, akarsz még sétálni, vagy menjünk vissza a klubhelyiségbe varázslósakkozni? 

- Tudod nagyon jól, hogy nem szeretem ezt a játékot! -mosolyogtam.

- Tudom. De kivételesen igazán játszhatnál velem egy partit.

- Jó, nem bánom! Már úgyis fáztam egy kicsit...