21. fejezet

Ráborultam a kanapéra és hangosan zokogni kezdtem.

Ezt nem hiszem el! Pár órája még olyan boldogok voltunk!

Szerettem volna utána szaladni és azt kiabálni neki, hogy elmondom, de nem tehettem. Ismertem Harryéket. Féltem attól, ahogy fogadnának. Nem, az utálatuk az évek során úgy nőtt Malfoy iránt, hogy magam is megijedtem tőle. Lehet, hogy Ron meg is átkozná Dracot. És nem tudnám eldönteni, hogy kinek az oldalára álljak!

Féltem, hogy ezzel elveszíthetem a két legjobb barátomat. Azt pedig nem akartam. Hiszen mindketten fontosak nekem...

Hogy a többi társam mit gondolna, az nem érdekelt. Cseppet sem.

Bizonyára kapnék gúnyos megjegyzéseket, de el tudnám viselni. Dracóért mindent.

De ott volt az apja is. Kínosan ügyelt a részletekre, főleg, ami a fiát illeti. Emlékszem, milyen lenézően nézett rám másodikos koromban az Abszol úton. Ő sosem engedné, hogy együtt legyünk. Ha megtudná! Tőle féltem a legjobban...

Nem igaz, hogy nem tudja megérteni!

Már dél is elmúlt, mire végre összeszedtem magam. Kiléptem a Szükség Szobájából, mire az ajtó ismét a semmibe tűnt mögöttem.

Nem, semmiképp nem akartam a klubhelyiségbe menni. Nagyon fájt a fejem. Levegőre vágytam. 

Lesétáltam a parkba. Megint nem hoztam magammal kabátot, de most nem érdekelt. Csak róttam a köröket a tó körül. Nem bírtam feldolgozni az új helyzetet. Kétségbeesetten törtem a fejemet valami megoldáson, de nem jutott eszembe semmi.

Kora délutánra már teljesen átfagytam. Úgy látszik, talán mégsem tett jót a friss levegő, mert továbbra is rosszul éreztem magam. Vacogva léptem be a bejárati csarnokba.

Ez az. Felmegyek a hálókörletbe, ott olyan meleg a kandalló!

Egy örökkévalóságig tartott, mire felértem a klubhelyiségbe. Furcsa, a portrénál még egy darabig gondolkodnom is kellett, mert a jelszó nem jutott rögtön az eszembe.

Amikor bemásztam a portrélyukon, megcsapott a meleg. De ez sem volt kellemes érzés, émelyegni kezdtem a fullasztó levegőben. Azt hiszem, lázam is volt.

Hallottam, amint valaki a nevemen szólít.

- Hermione! Hol az ördögben voltál egész nap?... Jól vagy?

Olyan álmos vagyok... A hangok már csak távoli zajoknak tűntek.

- Ron! Gyorsan szólj Madam Pomfreynak!

Ron...Ron...vajon hová megy ilyen sietve? Ron? Lehunytam a szememet és azonnal elsötétült a világ...

Amikor magamhoz tértem, egy sötét teremben feküdtem. Még mindig nagyon fáztam, ezért magamra húztam a fehér paplant. Ó, ez a kórterem! 

- Hermione! Felébredtél? -kérdezte csöndesen valaki.

Oldalra fordítottam a fejem és megpillantottam Ront.

- Szia! -mosolyodtam el. -Mi történt?

- Bejöttél délután a klubhelyiségbe, emlékszel? Olyan furcsa voltál, mintha nem lettél volna teljesen magadnál. Aztán egyszer csak összeestél.

- Jól ránk ijesztettél -hallottam egy másik hangot. Az ágyam másik oldalán ott ült Harry.

- Áh, felébredt, Miss Granger? -szólt a javasasszony. -Nagyszerű! Most pedig mondja el, hogy gondolta, hogy ebben a dermesztő hidegben kint sétálgat a kertben??

- Nem tudom -feleltem még mindig kótyagosan. -Levegőzni szerettem volna.

- Hahh! Levegőzni! -sopánkodott Madam Pomfrey. -Micsoda felelőtlen viselkedés ez magától! Most aztán összeszedett magának egy jó kis tüdőgyulladást!

- De honnan tudja, hogy a parkban voltam?

- Látták magát a diákok...

Elkezdett matatni az egyik fióknál, majd egy gőzölgő itallal fordult felém.

- Igya meg ezt, ez rendbehozza! De még pár napig bent kell maradnia a gyengélkedőn. Az urakat pedig arra kérném, hogyha maradni óhajtanak még egy kicsit, azt csöndben tegyék. A betegemnek pihennie kell! -azzal elsietett.

Belekortyoltam a bájitalba, de rémes íze volt. Elfintorodva dőltem vissza a párnámra.

- Ne aggódj, Hermione, egy-kettőre meggyógyulsz! -biztatott Ron.

Fáradtan bólintottam.

- Örülök, hogy itt vagytok...Bárcsak Draco is itt lenne... -motyogtam, majd az ital hatására mély álomba süllyedtem.

Másnap kipihenten ébredtem. Valahogy sokkal jobban éreztem magam. Aztán eszembe jutott a tegnapi veszekedésünk Malfoyjal, és összeszorult a torkom.

- Felébredtünk? -a javasasszony közeledett felém egy újabb pohár gyógyszerrel. -Sajnálom kedveském, de ezt most be kell vennie. Tudom, hogy nincs valami jó íze...

Igen. Ez a bájital még a tegnapinál is rosszabb volt.

- Tessék mondani -kérdeztem halkan-, mikor mehetek már el?

- Hát, még egy-két napig biztos, hogy benntartom, mert mégis tüdőgyulladása van. 

Csalódottan feküdtem vissza a párnámra. De hiszen holnap már kezdődik a tanítás! Le fogok maradni a leckékkel!

Délelőtt végig bóbiskoltam. Ebéd után -ami egy újabb keserű italból állt-, Harryék jöttek látogatóba.

- Hogy vagy? -kérdezte a szemüveges fiú.

- Nagyszerűen- húztam el a szám.

- Hát, ez nem volt valami lelkes!

- Mert nincs is különösebben jó kedvem -feleltem tárgyilagosan. -Még mindig elég fáradt vagyok. De már szeretnék elmenni innen.

- Megértelek. Én is mindig utáltam itt lenni...

- Én cserélnék veled- szólalt meg Ron- holnap bájitaltan óra lesz. Már előre várom. Vajon Piton kipihente magát a szünetben? Vagy nála a kivételezés és a gorombaság életstílus?

Ezzel sikerült egy kis mosolyt csalnia az arcomra.

- Ne aggódj, Hermione! Minden nap eljövünk majd!