A 9 és 3/4-ik vágány peronján álltam. Kissé szeles volt az idő, a mozdony füstje csak úgy kavargott a szélben. De azért kellemesen sütött a nap ezen a szeptember elsejei napon.
Körülöttem mindenütt indulni készülő diákok álltak, akik most búcsúzkodtak szüleiktől, vagy már boldogan üdvözölték az egész nyáron nem látott barátaikat. Az én szüleim muglik voltak, igaz, kijöttek velem az állomásra, de a varázslóvilágba vezető átjárón sosem kísértek át. Ott álltam egyedül a mozdony mellett, és éppen azon gondolkoztam, hogyan fogom egyedül felrángatni a ládámat, meg Csámpás kosarát a vonatra, amikor egy ismerős kiáltást hallottam:
- Hermione! Itt vagyunk!
 A hang irányába fordultam és elmosolyodtam. Egy magas, lángvörös hajú fiú és egy alacsonyabb fekete hajú, szemüveges fiú sietett felém. A két legjobb barátom, Ron és Harry.
Már messziről is észrevettem, hogy mennyit nőttek és erősödtek két hónap alatt. Hiába, most kezdjük a hatodik évünket, ilyen idős korban tényleg sokat változik az ember rövid idő alatt is.
Valószínűleg ők is észrevehettek rajtam nőiesebb jegyeket, mert egy kicsit habozva nyomtak az arcomra egy-egy puszit.
- Úgy örülök, hogy látlak! -vigyorgott Harry- Már alig vártam, hogy végre kiszabadulhassak Dursleyéktől. Mindketten hiányoztatok ám!
- Hát pajtás, nem irigyeltelek, hogy azoknál a mugliknál vakációztál megint. Nem értem, miért nem jöhettél át hozzánk ezen a nyáron is, mint tavaly… -mondta Ron, és elhúzta a száját.
- Szerintem Dumbledorenak igenis nyomós oka lehetett arra, hogy miért nem engedte el Harryt hozzátok! Tudjátok, hogy nagyon óvatosnak kell lennie. Tudodki még mindig vadászik Harryre -végignéztem a két fiún, de úgy láttam, nem igazán győzte meg őket az érvelésem.
 - Szervusz kislányom, hogy telt a nyarad? -hallottam egy kedves női hangot, majd a hanghoz tartozó két kar ölelésétől egy percig szólni sem tudtam. Mikor elengedett, akkor már tudtam, Mrs Weasley volt az.
- Kezét csókolom-mosolyodtam el- köszönöm, jó volt a nyár. A szüleimmel megint elmentünk Franciaországba.
- Ó! Mi is voltunk ott Arturral még a nászút idején, de a gyerekekkel már csak belföldön utazgatunk-búgta. -Egy kellemes mugli panzióban töltöttünk pár hetet. Hihetetlen, hogy képesek mágia nélkül is főzni, meg mosni. Na és az a medenceúszó, amiben víz van! Ron ki sem akart jönni belőle egész nap...
- Anya!- szólt rá az édesanyjára Ron, és egy kicsit vörös lett a füle.
Hirtelen éles sípolás hallatszott, a vonat indulni készült.
- Jaj, Merlin szakállára! Már ennyi az idő??- Molly Weasley futólag megölelt mindannyiunkat, majd elsietett a többi csemetéjéhez is elbúcsúzni.
- Nem is mondtad Ron, hogy ennyire szeretsz úszni. Az iskolai tóban még sosem fürödtél.- heccelte barátját Harry.
- Nem, nem, csak érdekesnek találtam a vízmedencét. Nem is voltam egész nap benne, anya megint túlzott. Gyertek, inkább keressünk egy szabad fülkét!
Követtem a ládákkal cipekedő két fiút a vontra, és közben csak somolyogtam. Mik ki nem derülnek Ronról! Pedig azt hittem, öt év alatt már kiismerhetek valakit.
 A délelőtt a vonaton békés hangulatban telt. Beszámoltunk egymásnak a nyárról, már amit a leveleinkben nem írtunk meg. Ilyen pedig nem sok minden volt.
Pár griffendéles társunk is befutott köszönni hozzánk, többek között Ron húga, Ginny, aki nevetve újságolta, hogy kik lettek az évfolyamából az új prefekusok; Dean és Seamus, és Neville, aki, amikor megkínáltuk egy csomag minden ízű drazséval, az egészet kiszórta a fülke padlójára egy éles vonatkanyarnál.
És abban is megbizonyosodtunk, hogy az élet visszatért a nyári szünet után a régi kerékvágásba. Kora délután nem kívánt látogatóink is akadtak.
- Szervusz Potter. Hogy telt a nyarad? Idén is a muglikhoz kellett visszamenned?- a kérdést az a személy tette fel, akit a legjobban utáltunk a suliban.  
- Semmi közöd hozzá, Malfoy -felelte Harry hűvösen.
- Mi van Malfoy? Ennyire hiányoztunk neked, hogy idetolod azt a rusnya képedet? -nézett rá Ron undorodva.
Crack és Monstro ütésre készen ropogtatták ujjaikat.
Kénytelen-kelletlen én is a fiúra néztem. Egy pillanatra nem is ismertem fel őt. Magasabb volt, mint tavaly. Sokkal magasabb. De a hirtelen megnyúlás után mégsem voltak vékonyka karjai és lábai, mint mondjuk Ronnak. Épp ellenkezőleg! Nehéz volt bevallani, de sokkal férfiasabb volt, mint ahogy emlékeztem rá. Kicsit mérges is lettem, mert nem elég, hogy egy beképzelt alak volt mindig is, most aztán van is rá oka… Halványan elfintorodtam.
 De hamar ki is zökkentem a pillanatnyi mélázásomból, amikor meghallottam a vezetéknevemet.
 -Hidd el, nem önszántamból tettem be a lábamat a kis putritokba. Csak McGalagony utasított, hogy szólnom kell Grangernek, meg neked, Weasley. A prefektusokat kéretik a tanári vagonba. Megkapjuk az első utasításokat.
Még egyszer végigmért minket, majd sarkon fordult, és elsietett.
 Mi is föltápászkodtunk Ronnal, jól esett kinyújtóztatnunk a lábunkat.
- Sietünk!- köszöntem el Harrytől, majd a vonat eleje felé vettük az irányt.
 A tanári fülkében meglehetősen nagy hely volt. Tavaly még csodálkoztam is rajta, hogy fog az összes prefektus beférni ide, de aztán rájöttem. A tértágító bűbáj rendkívül hasznos dolog, azt hiszem, nekem is meg kellene tanulnom. Meg is kellene kérni Flitwick professzort, hogy hozzuk előrébb a tananyagban…
 - Kérhetném a figyelmüket? … Köszöntök minden új és régi prefektust -hallottam McGalagony hangját valahol a tömegben. -Azt hiszem, először az újakhoz szólnék néhány szót. Nos, remélem, mindannyian tisztában vannak vele, hogy egy prefektusi jelvény milyen kötelezettségekkel jár. Ami azt illeti…
- Vajon még mennyi ideig kell itt állnunk? Miért nem hoztam magammal egy csokibékát?- bosszankodott mellettem Ron.
- Sss, maradj csöndben, Ron! Rajtad kívül mindenki figyel- fordultam felé. 
- Úgy gondolod?- kérdezte, és fejével alig észrevehetően a sorok felé intett.
Követtem az irányt, és bosszankodva vettem észre, hogy a legtöbb mardekáros elmélyülten beszélget egymással. A sarokban az a Pansy még el is nevette magát. Hát persze, Malfoy sosem bírta, ha nem ő van a középpontban.
A fiú észrevette, hogy őt nézem, ezért gyorsan elkaptam a fejem. Gyorsabban, mint kellett volna. Magam is meglepődtem rajta, de éreztem, hogy elpirulok. De mitől?
 - Az igazgató úr fokozottabb óvatosságra int minden tanulót, amire majd a lakomán a többi diáknak is felhívja a figyelmét. Nem tudni, a Sötét Nagyúr tervez-e valamit. De nem zárhatjuk ki, hogy megpróbálja valamelyik csatlósát bejuttatni az iskolába…
A tömeg ijedten morajlani kezdett. 
-… ezért idén újabb óvintézkedéseket vezettünk be -próbálta a professzornő túlharsogni a diákokat. -A prefektusokat párokba osztjuk, és éjjel őrjáratot végeznek a kastélyban. Nem kell aggódni, mindenkire csak havonta egyszer-kétszer kerül sor. 
 - Ha éjjelente őrjáratoznom kell, akkor mikor fogok tanulni? Valamikor aludni is kell! -sopánkodott Ron, amikor már visszafelé baktattunk a fülkénk felé.
- Hát, talán délután is megírhatnád a leckéidet -vetettem fel neki nevetve.
- Jaj, Hermione, ugyan már! Akkor lesznek a kviddicsedzések, és nyáron alig tudtam gyakorolni! -felelte a fiú.
Megcsóváltam a fejemet, de úgy voltam vele, még meg sem érkeztünk az iskolába, minek bosszantsam fel magam Ron hozzáállásán.
 Az út hátralevő része békésen telt. Korgó gyomorral szálltunk át a vonatról a fiákerekbe, ami az iskolába szállított minket. Dumbledore professzor köszöntötte a nebulókat a nagyteremben.
A beosztási ceremónia után jóízűen megvacsoráztunk, és nagy megkönnyebbüléssel fogadtam, hogy az igazgató beszéde is rövidre sikeredett.
Jóval éjfél előtt- pedig ez nem volt szokás a roxfortosok körében-,  mindenki nyugovóra tért a saját hálókörleteiben.
 Csámpás már javában szuszogott a takarómon. Az ágyban fekve azon gondolkoztam, hogy mennyire szeretek itt lenni, és milyen jó lesz majd újabb és újabb dolgokat tanulni itt, a Roxfortban.
De aztán egy másik gondolat is átsuhant az agyamon: Vajon hány közös óránk lesz a mardekárosokkal? Hirtelen ráeszméltem, milyen butaságon gondolkozom. Hogy juthatott eszembe ilyensmi?? Aztán elnyomott az álom.