Az új lány 2. (3. fejezet)
Is, nem is...
Életem egyik legszebb hete volt ez. A kertben teli zabáltuk magunkat barackkal és eperrel, mivel Harry már betöltötte a tizenhetedig életévét, folyton virágokat varázsolt nekem, a Weasley ikrek pedig állandóan megtréfáltak valakit. Csodálkoztam is, hogy már mindenki legalább kétszer sorra került, én még egyszer sem. Egyszer meg is kérdeztem Fredtől:
- Öh, figyu, Fred... Ti most csak engem szórakoztattok, hogy mindenki mást szivattok?
Fred neki dőlt az egyik tujának, majd azt mondta:
- Szereted Harryt?
- Persze! Hogy kérdezhetsz ilyet? Ez most az átvágás?
- Nem... Csak kérdeztem. Ha estleg nem...
- De szeretem! - mondtam meglepődve.
- Jó... Bocs... Ne haragudj. Ez... meg se történt, jó?
- A mi titkunk marad. - mondtam elcsukló hanggal.
Elérkezett az augusztus 23. A szülinapom!!! Már én is varázsolhatok!!!
Harry és a többiek mindent megtettek, hogy ez a nap örökre emlékezetes maradjon. Mára tervezték ugyanis a bevásárlást az Abszol Úton. Hopp Porral utaztunk. Harry először tartott ettől a portól, mert elmesélte, hogy mi törtét, amikor először utazott vele. Én még a Cikornyai és Patzába is dőltem a röhögéstől. Először megvettük a könyveket (Nem kellett sok új, csak Bahidy Bodigmary: Álom-főzetek könyve, Simon Somai: Animágia alapok 2., és Herold Britta: Legendás lények az erdőkben 1. és 2.)
- Ugye ez nem azt jelenti, hogy idén a Tiltott Rengetegben fogunk tanulni??- hüledezett Ron.
- Hát nem is tudom... - somolygott Harry. - Lehet... Tudod, Hagridból bármit kin...
- Jól van, oké! - rivallt rá Ron.
Bementünk a Seprűk világába, és ettünk egy fagyit is. Már késő délután volt, mire végeztünk, amikor betértünk a Magos Kenderbe, hogy együnk egy vacsorát. Leültünk az étteremben, majd hirtelen elaludtak a lámpák. Óriási nagy motoszkálást hallottam az étteremben, majd újra kigyúltak a fények, és...
- BOLDOG SZÜLINAPOT!!!! - ordította egy hatalmas nagy tömeg. Mindenki eljött, a barátaim, az iskolai haverok, anyu, apu és persze...
- Chrissie! - mondtam ingerülten, amikor megláttam. Éppen Deannel flörtölt.
- Áh, hugikám! Na, mit szólsz? Ma van a szülinapunk! Hát nem király? Annyi ajándékot kaptam! Nézd, még Harrytől is, ezt a gyönyörű karkötőt! - villogtatta a kezén csillogó láncot, amelyet körbe delfinek díszítettek.
- Király. - mondtam egykedvűen.
- Azta, ti tisztára egyformák vagytok! - hüledezett Fred. - Habár ez a csaj belsőleg tök más mint te...
- Ja. Pedig még a legapróbb részlet is tök egyforma! Beszélgettem Chrissievel, és tök jó fej.
- Jó fej??? - hüledeztem.
- Aha! Aranyos, kedves... - mondta George álmodozva.
- Oké, oké... Értem. - feleltem dühösen.
Az idegességtől alig láttam valamit. Itt mindenki totál odavan ezért a földig fúrt libáért, aki ráadásul pont az én pasimra szállt rá! Elegem volt. El akartam bújni egy kicsit, hát gondoltam bemenekülök a mosdóba, lehiggadok. Belépek...
- HARRY!!!!!! - ordítottam kikelve magamból, mikor megláttam, hogy Harry és Chrissie a női mosdóban smárolnak. - HARRY! MIT MŰVELSZ???! - olyan hangosan ordítottam, hogy a kintről beszűrődő zenét is túlharsogtam, pedig az nem kis teljesítmény. - VÁLASZOLJ!!!! - már a könnyeim is folytak. Nem hittem el azt, amit láttam. Képtelen voltam felfogni. Nem... Lehetetlen... Megcsíptem magam, de ez nem álom volt. Valóság. Beteljesült az, amitől a legjobban féltem.
- Én csak... - mondta megszeppenve Harry, miközben Chrissiet eltolta magától.
- TE CSAK MI???- ordítottam egyre és egyre hangosabban. A düh olyan mértékben ömlött ki beőlem, mint még talán soha. Egy vulkán is megirigyelhette volna.
- Kopj le, hugi! - nyugtatott diadalittas mosollyal Chrissie. - Nem látod, hogy zavarsz?
- AMANDA! - ordított Harry, mikor sarkon fordultam, és kiszaladtam a mosdóból. - VÁRJ!!!
Nem bírtam megállni. Egyre csak ömlöttek a könnyeim, valahova mennem kellett. Odaléptem a kandallóhoz, megfogtam egy marék hopp-port, majd átgondoltam, hogy hova menjek...
Először az Odúba, elmegyek a cuccaimért, majd haza megyek... - gondoltam.
Beléptem a kandallóba:
- A-az-az O-o-dú-dú-ba... - sipogtam. Nem tudtam rendesen beszélni, hiszen a sírás és a könnyek megbénítottak.
Pörgött velem a világ, majd egyszer csak kisodródtam egy kivilágított helyiségbe, ahol senki nem volt, kivéve egy embert...
- Mi ez? AMANDA??? Hogy kerülsz te ide? - hüledezett a srác, aki épp az arcát törölgette egy törölközővel.
- Ho-hol vagyok? Hogy kerültem ide???
- Nem tudom. - a srác még mindig magán kívül volt a csodálkozástól.
Egyszer csak zene szűrődött be az ajtó résein, és egy idegesítő hang:
- Draco baba, gyere!
- Oh, mindjárt, várj Pansy! - mondta Malfoy. Igen, itt voltam. Ide csöppentem a Malfoy kúriába. Király! - Gondoltam.
- Boldog szülinapot amúgy! - mondta Draco. És átadott egy kis csomagot. Az egész olyan zavaros volt. - Ezt bagolypostán akartam elküldeni, de ha már beugrottál, odaadom.
- Oh, köszy. - mondtam zavartan. És átvettem egy gyönyörű, piros kötéses csomagot.
- Amúgy hogy kerülsz ide?- érdeklődött Draco. - Ja, amúgy pont egy házibulit tartok. Kedves, hogy csatlakozni akrsz.
- Nem akarok! - feleltem tiltakozva. - Amúgy semmi közöd hozzá...
- Jól van, na! Nem kell leharapni a fejem. Tudod, semmit sem változtál. Ugyanolyan szép és vonzó vagy.
- Kösz. - éreztem, hogy elpirulok. Tudom már vagy fél éve, hogy Malfoy szerelmes belém. Szerelemes... Erre a szóra ismételten sírás fogott el.
- Mi a baj? - kérdezte csodálkozva Draco. Ő szeret... Nem úgy, mint Harry.
Draco közelebb hajolt... Felemelte az államat, majd a szemembe nézett... Ekkor olyat tettem, amit tudtam, hogy egyszer meg fogok bánni, de nem érdekelt. Ha Harry így, én is így. Megcsókoltam a fiút.
Több percig csak álltunk egymással szemben, és néztük egymást. Olyan érzés kerített hatalamába, amit eddig még soha nem éreztem. Nem hiszem, hogy szerelem, de nem is gyűlölet...
- Szeretlek. - mondta a fiú.
- Én... én...
- Csss! - csitított Draco, majd újra átkarolt, és megcsókolt. Kiakartam magam tépni magam az öleléséből, de ugyanakkor nem is. Tudtam azt is, hogy szeretem Harryt, de ugyanakkor nem is...