8. fejezet Az igazság
2004.09.22. 17:24
A jogok HollyJadet illetik!!!
Az igazság
Elérkezett a másnapi edzés. Boldogan indultam ki a pályára, azzal a tudattal, hogy Harryvel újra haverok vagyunk, és hogy Malfoy végre békén hagy. Mikor beléptem az öltözőbe, Harry épp belekezdett szokásos kis monológjába: - Szóval, jó időnk van. Sokat kell majd edzenünk az idén. Nekem, és a csapat nagy részének ez az utolsó éve, szóval nyerjük meg a kupát! - mondta nevetve. - Öhm... Mint tudjátok, Miranda Gweeson elbellagott a suliból, és Javey Seam is. Szóval kell találnunk egy új terelőt, és egy új hajtót is. Már szóltam a többieknek, hogy aki be akar kerülni a csaptba, jöjjön ide ma ötre. Mindjárt itt is lesznek. -tette hozzá az órájára pillantva. Kimentünk a pályára, és valóban ott vártak már minket a diákok. Végignéztem a sok gyereken, és megpillantottam köztük egy ismerős barna fejet. Neee!!! Csak Chrissie ne jelentkezzen! - Tudtam, hogy ikertestvérem nagyon jól kviddicsezik, főleg hajtóként szokott játszani, ám ő - az én örömömre - nem tudta megcsinálni sem a kobra-bukást, sem pedig a Vronszkij-műbukást. - Öhm... Akkor kezdjük. - motyogta Harry mellettem. Sorban megnéztünk a lelkesebbnél lelkesebb - ám ügyetlenebbnél ügyetlenebb diákokat, majd végül nem volt más választás... - Tudom, Amanda, hogy utálod őt, de sajnos messze ő a legjobb! - mondta Ron. - De Chrissie... Őt ne! Bárkit csak őt ne! - nyavajogtam. - Sajnálom. - mondta Harry. - De muszály. - majd a többiekhez fordult: - Szóval, megvan, hogy ki lesz az új terelőnk. Kimberly Iveen. - Itt nagy ujjongás és tapsvihar ékelődött be Harry monológjába, majd folytata: - A hajtónk pedig: Chirissie Brown! - Király! - visított Chrissie. - Az. - morogtam magamban, majd Harryhez fordultam: - Akárcsak egyszer is megjegyzést tesz rám az edzések ideje alatt, kereshetsz megint új hajtót, mert akkor kilépek a csapatból! - mondtam mérgesen. - De Amanda, kérlek! Ez csak... játék! Megígérem, hogy egy szót se fog mondani rólad. - esküdözött Harry. - Rólam?! Na, még csak az kéne! Egyáltalán hozzám se szóljon, oké? Nem hogy még rólam... - bosszankodtam. - Megígérem. - Oké. - majd rámosolyogtam. - Nincs kedved eljönni a tóhoz dumálni?- kérdeztem tőle. - Öh... De! - mondta felcsillanó szemmel. - Remek. Megyek, átöltözöm, aztán majd találkozunk. - mondtam boldogan. - Oké. Átöltöztem, majd felvittem a cuccaimat a szobába. - Hová mész? -kérdezte Hermione. - Harryvel találkozom a tónál. -mondtam bújkáló mosollyal. - Az jó. -mondta a lány, miközben nekem dobott egy párnát. - Olyan hülyék vagytok! Szeretitek egymást! És a m últkor kihallgattam Harryt és Ront, amint rólad beszélnek. - Igen? -csodálkoztam. -És mit mondtak? - Hát, hogy te nagyon jó fej vagy, meg hogy szép. Ja, és hogy iszonyú jól kviddicsezel. - mondta el Hermione egy szusszra. - Aha. - motyogtam. - Ron szószerint ez mondta, idézem: Baró a csaj, kár, hogy ott hagytad. - mondta Hermione, majd nevetve elfordult. -Na, menj! - Oké. Elindultam lefelé a hosszú kőlépcsőn, amikor megpillantottam Dracot. Most valahogy olyan más volt. - Szia. - köszöntem. A fiú megfordult, majd rám mosolygott. Megláttam a szemeiben ülő könnycseppeket, amik most az arcán kereztezték egymást. - Draco! Te sírtál. - állapítottam meg. - Mi a baj? - Semmi. - mondta kedvesen. Megszeppenve álltam ott. Dracot még soha nem láttam sírni, sőt, eddig azt hittem, hogy nem is képes ilyesmire. Eddig egy öntelt, arrogáns Dracot ismertem, aki folyton mindenkit a fölbe taposott, és lealázott. És most pedig egy síró, kedves, és félénk Draco állt itt. - Ne mondd már, ha nem lenne semmi, csak nem sírnál. - mondtam. - Igaz. - adta be a derekát. - Hozzád indultam. - Mi? Miért? - meglepődtem. Miért indult hozzám? - Csak dumálni akartam. - Öh... Most nem alkalmas, ne haragudj. - eszembe jutott, hogy már öt perce a tóparton kéne lennem Harryvel. - Oké. És este? Vagy máskor? - kérdezte. - Talán holnap délután. Az jó? - Aha. Na, megyek. Szia. - köszönt el. - Szia. - mondtam, majd elindultam a tölgyfaajtó felé. Mikor leértem a tópartra, Harry már várt. - Szia. - köszöntem. - Hello. - Van kedved sétálni? - kérdeztem zavaromban. - Aha. - mondta Harry rekedtes hangon. Valószínűleg ő is zavarban lehetett. - Kérdezhetek valamit? - mondta két perc múlva. - Attól függ. - Oké. Jársz Malfoyjal? -kérdezte élesen. Eszembe jutott az a Draco aki most olyan más volt. Olyan furcsa volt. Kedves... - Nem tudom. - válaszoltam végül. - Halálfaló. - Mi? - értetlenkedtem. - Halálfaló. Ő is, meg az apja is. - Nem hiszem. - mondtam rekedt, ijedt hangon. - Pedig igaz. - erősködött. - Hagyjuk ezt, oké, Harry? Beszéljünk másról. - mondtam ingerülten, de közben éreztem, hogy rettenetes, amit Harry mondott. - Oké. Várod már a meccset? - Persze. Remélem nyerünk. - Én is. Még fél órán keresztül a kviddicsről volt szó, majd hirtelen besötétedett, és elkezdett zuhogni az eső. Harryvel beszaladtunk egy fa alá, majd leültünk a tövébe.
- Fázom. - mondtam, mire Harry levette a kabátját, és betakart vele. - Köszi. - Szívesen. - majd közel hajolt hozzám. Meg akart csókolni, de én elhajoltam. - Nézd, Harry. Mivel haverok vagyunk, ezt nem szabad.
- Igaz. Bocs. - mondta szomorúan, majd felállt. - Megyek... Nem, a kabát nálad maradhat. - mondta, mikor elkezdtem levenni magamról a dzsekijét. -Köszi.
Később, mikor elindultam vacsorázni, találkoztam valakivel.
- Szia. - mondtam a fiúnak. - Hát te mit keresel itt?
- Hello, Amanda. Én csak... Izé... Semmit. Most ráérsz dumálni?
- Persze. Ki sajnos nem mehetünk, mert zuhog az eső, de ha gondolod, elmehetnénk a Trófeaterembe.
- Remek. Induljunk. - mondta Draco boldogan. Olyan más volt. Kedves, aranyos, szeretetre méltó. Mikor odaértünk, Draco a szemembe nézett, én pedig az övébe. Várakozás volt a tekintetében, de én kérdeztem előbb.
- Mit akartál mondani?
- Hát... Csak azt, hogy én teljesen megértem, hogy utálsz. Engem mindenki utál. Olyan hülye vagyok. Crack és Monsto se barátkozik velem azóta, mióta az én apám kiszabadult Azkabanból, de az övüké nem. Elegem van! Soha senki nem értett meg. Te sem. Mindig eltolsz magadtól, pedig én csak szeretnék veled lenni. - Nézd, Draco. - mélyen meghatottak a fiú szavai. Valóban azt hittem, hogy ő csak egy srác, aki iszonyú akaratos, de most rájöttem: ő is csak ember. Nem folythatja el az érzéseit parncsszóra.
- Amanda. Tudom, hogy nem szeretsz engem. - itt megfogta a két kezem, és a szájához emelte. - de én is csak ember vagyok. Azért, mert engem úgy neveltek... Hogy... Hogy... - nem bírta kimondani a súlyos szavakat.
- Hogy halálfó legyél, apád példáját követve. - fejeztem be helyette a mondatot, de elszorult a szívem.
- Igen. Ha nem én lennél Lucus Malfoy fia - apja nevénél megborzongott - akkor minden más lenne. Lehet, hogy én is a Griffendélbe lennék.
- Lehet. De min változtatna az?
- Sok mindenen! Ha nem én lennék én, akkor mi ketten... De mindegy. Ez vagyok én. Draco Malfoy. Egy érzéketlen, szemét, alávaló féreg. Halálfaló.
- Nem Draco! Te egyáltalán nem vagy érzéketlen, se szemét! Lehet, hogy így neveltek, de ha nagyon akarod, kitörhetsz a ketrecből. Hidd el! Ha sikerül kitörnöd a börtönből, amit apád épített neked, akkor minden megváltozik.
- Te könnyen beszélsz. Neked vannak barátaid. De nekem nincsenek. Senki. - mondta, majd egy könnycsepp csordult le a arcán, hosszú, nedves csíkot húzva maga után, majd eltűnt a széles, vékony ajkak között.
- De én itt vagyok. - mondtam, majd megöleltem a fiút. - Én a barátod vagyok.
- A barátom? Tényleg? - majd elmosolyodott. -
És amit eddig tettem? Nagyon gonosz voltam.
- Spongyát rá! - mondtam, majd elnevettem magam.
Mostantól Dracoval barátok voltunk. Egyelőre. Aztán, kidudja, mit hoz még a jövő...
|