9. fejezet Baj
2004.11.04. 12:04
A jogok HollyJadet illetik!!!
Baj
Teltek, múltak a hetek. Jóban voltam Harryvel, és Dracoval is, aminek nagyon örültem. Hermione és Ron pedig kezdtek megint összemelegedni. Egyvalami aggasztott csak: Chrissie. Mostanában nem Harry volt a célpontja, hanem az, akit éppen meglátott. Két hét leforgása alatt már járt Deannel, Highannal (ő egy hatodikos) és most meg igencsak „édes” levelezésbe kezdett Fred Weasleyvel. Ron ezt csak így kommentálta: Úr Isten! Ha ez a banya bekerül a családunkba, én öngyilkos leszek!
Persze én tudtam, hogy Frednek már tavaly is tetszett a testvérem magabiztos és „egyedi” stílusa, de ezt soha nem gondoltam volna.
Jól ment a tanulás is, természetesen – mint mindig – a bájitaltan kivételt képezett. Abból bukásra álltam. Anyutól kaptam is egy igencsak meleghangú levelet, ami röviden arról szólt, hogy sürgősen kapjam össze magam!
Egy napos keddi reggelen álmosan ébredtem. Miután elvégeztem reggeli teendőimet, lementem Hermioneval reggelizni. Az asztalnál már ott ült Harry, Ron és Chrissie is.
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Nektek is! – mormogta Ron, közben pedig Chrissiet mérgezte a gondolataival.
- Na, mi van? Ron elég harapós vagy ma reggel. – kérdeztem somolyogva.
- Na és akkor mi van?
- Oké, oké, csak kérdeztem. – hűtöttem le vörös kis barátunkat.
- Nyugi, Ronci, kedves kis jövőbéli sógorom, mindjárt elmegyek. Még el kell küldenem a levelet Frednek. – mondta Chrissie, aki annyira átszellemült képet vágott a „sógorom” szónál, hogy Ron felborította a vajas edényt.
Elindultam Harryvel az első órára, ami jóslástan volt. Ron mögöttünk mérgelődött.
- Mindjárt tüzet fog. – nevettem.
- Ja, lehet. Nézd, már füstöl. – tódította Harry.
Jóslástanon ismét beálltam a sok bűzölgő füstölőtől, és Trelawney pedig megint megjósolta Harry halálát.
- Mondhatott volna valami újat is! – morgott Ron.
Délben elmentünk ebédelni, ahol találkoztunk Hermioneval. Elmesélte, hogy a rúnaismeret óráján Parkinsont és egy barátnőjét rajtakapták, hogy leveleznek, és hangosan fel kellett olvasniuk a levél tartalmát.
- És mi volt benne? – sürgette Ron Hermionet, nagy szemekkel a lányra meredve.
- Hát az, hogy Malfoy kikosarazta Parkionsont! – nevetett Hermione, meg mi is.
Ebéd után még volt egy óránk: Bájitaltan. Ollé! Mit ne mondjak, akárhányszor beléptem abba a bűzös, kecskeköröm szagú, gyomorforgató helyiségbe, mindig hányinger fogott el. De nem csak a szagtól és a látványtól, hanem a tanártól is.
Már vagy három perce becsöngettek, de Pitike még nem jött. Már kezdtem reménykedni, amikor a terembe belépett egy fiú. Nem csukta be maga mögött az ajtót, hanem félreállt, és beengedte Pitont is. A fiúnak hosszú, fekete haja volt. Olyan elegánsan omlott a vállára, hogy azt még nézni is szép volt. Magas, vékony termetű volt. Tökéletesen szabályos volt az arca. Mihelyt belépett a terembe, csodálatos arcszesz illatfelhő áradt szét a teremben.
A fiú ránézett Pitonra, aki közben már az asztalához sietett.
- Leülhetnek. – intett, majd ő is helyet foglalt. – Ő itt Gavin McStutry. Reggel érkezett a Roxfortba. Szülei kérvényezték, hogy kerüljön át ebbe az intézménybe, hogy itt tegye le a RAVASZ-t. És… McStutry úr részt vesz az idén megrendezésre kerülő Bájitalok-Mesterei vetélkedőn is. Én vagyok a felkészítő tanára. – Itt olyan mérhetetlen nagy büszkeség jelent meg a tanár arcán, amilyet még soha nem láttam.
Ránéztem Harryre és Ronra, akiknek valószínűleg ugyanaz az egy szó járt a fejükben: ÚRISTEN!
- Elnézést, tanár úr. – jelentkezett Draco. – És melyik házba fog kerülni?
- Természetesen, a Mardekárba. – mosolygott önelégülten Piton.
A hír valószínűleg Dracot sem boldogította, de ekkor még nem tudtam, hogy miért.
Elkezdődött az óra. Gavin McStutry Pansy Parkinson mellett foglalt helyet. A lány olyan epekedve bámult a széparcú fiúra, hogy még Piton is rászólt:
- Kérem, Parkinson kisasszony, ezt halassza óra utánra.
Erre persze Pansy teljesen vörös lett.
- Nos, ma az Igazság-szérumot tanuljuk. Ki tudja, hogy mi ennek a főzetnek a fő alapanyaga?- kérdezte Piton.
Gavin és Hermione keze olyan egyszerre lendült a magasba, hogy ha célfotót készítettek volna, akkor se lehetett volna megállapítani, hogy melyikük volt előbb.
- Mr McSutry? – kérdezte Piton.
- Radnitati aszfodélosz gyökér. – mondta magabiztosan a fiú, selymes, kellemes hangján.
- Remek.
Az óra végig így telt. Pirton kérdezett, szuper-Gavin válaszolt. Megint kérdezett, megint profin válaszolt. Miután kimentünk a teremből, láttam, hogy az új srác odamegy Chrissiehez.
- Amanda Brown vagy?
- Öh… Nem, én az ikertestvére vagyok, Chrissie Brown. – az ikertestvérem annyira megszeppent, hogy még a táskáját is elejtette.
Nem akartam odamenni a fiúhoz, ezért inkább gyorsan odafutottam Hermionehoz.
- Olyan helyes, és milyen okos! – motyogott magában.
- Hermione, kiről beszélsz? – érdeklődtem.
- Ja, csak izé – itt elpirult. – Gavinről.
- Úr Isten! – mondtam halkan.
- Jól van, na! Amúgy is Ron tetszik, csak hát… Nézz rá.
Rápillantottam a fiúra, aki most éppen próbálta magát átverekedni a lány-seregen.
- Egy pillantás épp elég ahhoz, hogy megállapítsam, hogy milyen.
- Tökéletes. – ámuldozott a lány.
- Nekem mindegy. – hagytam rá.
Este persze nem volt más téma a lányhálóban, csak Gavin. Annyira untam már, hogy inkább kimentem a parkba sétálni egyet. Leültem egy padra. Éppen visszagondoltam a tavalyi évre, hogy milyen jó volt, amikor valaki megkocogtatta a hátam. Összerezzentem.
- Bocs, nem akartalak megijeszteni. – szabadkozott Harry.
- Semmi baj.
- Ide ülhetek? – kérdezte.
- Persze.
- Te se tudsz aludni?
- Nem. Nem bírtam hallgatni az „Úh, ez a Gavin!” szöveget, úgyhogy inkább ide menekültem.
- Aha. Elég érdekes srác, nem? Hogy bír valaki jelentkezni egy olyan versenyre, ahol bájitalt kell főzni? – értetlenkedett Harry. – Örülök, ha átmegyek belőle.
Még sokáig ültünk a csendben, egymást fürkészve. Örültem, hogy Harryt a barátomnak tarthatom.
- Nem megyünk le Hagridhoz? – vetettem fel hirtelen az ötletet.
- De!
Lekocogtunk a vadőrlakig, majd bekopogtunk. Hagrid odacsoszogott az ajtóhoz, majd ajtót nyitott.
- Áh, Harry és Amanda! – köszönt vidám mosollyal.
- Szia!- köszönem.
- Hogy vagy, Hagrid? – kérdezte Harry.
- Oh, jól, köszönöm. – Itt eléggé elpirult. – Nem is mondtam nektek gyerekek. Egy hónap múlva lesz az esküvőm Madam Maximemal.
- HAGRID!- ordítottuk egyszerre Harryvel. – Miért nem mondtad?
- Mert nem jöttetek le hozzám! És hát mert nem találtam megfelelő alkalmat! Amúgy szóljatok a többieknek is, hogy hivatalosak az esküvőmre. A Rend tagjai már értesültek.
Még beszélgettünk egy kicsit Hagriddal, majd elindultunk vissza a kastélyhoz. A tölgyfa ajtóig egy szó sem esett köztem és Harry közt, viszont az ajtónál megragadta a kezem.
- Jó, hogy barátok vagyunk, nem? – kérdezte.
- Igen. – válaszoltam őszintén.
- De tudod, én még mindig szeretlek.
Nagylevegőt vettem. Éreztem, hogy ez fog történni.
- Nézd, ezt ezerszer megbeszéltük, és nincs kedvem mégegyszer eldarálni. Sajnálom, de ennek már régen vége, és nem az én hibámból. Hanem a tiedéből. Na jó, Chrissiéből, de ha nem akarod elveszteni a barátságunkat, akkor ezt hagyd abba, kérlek. Köszönöm.
- Sajnálom, de ez van. – mondta szomorúan.
- Én is. Hidd el. De én már túlléptem rajta. Tedd azt te is. – mondtam, és egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Letöröltem, majd gyorsan azt mondtam: - Siessünk fel, mert a többiek már alszanak.
- Igazad van. Túllépek. Amúgy meg fiú vagyok, nem csaj. – mondta nevetve.
- Mi van? – kiáltottam röhögve. – Mi bajod a lányokkal?
Harry futásnak eredt, én pedig utána rohantam.
- Hé, áll meg! Ezért még számolunk!
Reggel vidáman ébredtem. Elújságoltam Harmionenak a nagy hírt Hagridról, erre a lány azonnal leszaladt hozzá.
Reggelinél, mikor hátrapillantottam a mardekáros asztal felé. Megpillantottam Gavint. Draco Malfoy mellett ült. Éppen vajas kenyeret evett. Az arca kicsit sem tűnt kialvatlannak. A haja most is elegánsan omlott a vállára, a mardekáros jelvénye pedig tisztán megcsillant a fényben. Miután megettem mindent, felálltam az asztaltól, és elindultam kifelé a nagyteremből. Láttam, hogy Gavin is így tesz. Megálltam az ajtó mögött, hogy megtudjam, engem követ-e. Hát igen. Engem követett.
Odalépett hozzám:
- Szia, a nevem Gavin McStutry. – mutatkozott be.
- Tudom. Tegnap hallottam bájitaltanon. – mondtam egy cseppet sem kedves hangnemben.
- Aha. A te neved Amanda. Igaz?
- Igen. Tegnap összekevertél az ikertestvéremmel. – mondtam.
- Ja, igen. Tudod, nagyon egyformák vagytok. Biztos jól kijöttök. – mosolygott.
- Tévedsz! – morogtam. – Amúgy honnan tudod a nevem?
- Az apád régen ott dolgozott, ahol az enyém. Csak… hát utána Londonba költöztetek.
- Igen. Na jó, nekem mennem kell. Szia. – köszöntem el.
Elindultam fel a lépcsőn, de hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja:
- Amanda!
Draco volt az.
- Mi van? – kérdeztem.
- Te ismered ezt a McStutryt?
- Nem. De elég bunkó.
- Aha. Én is ismerem. Az apja üzletelt apámmal. Tudod, mikor még apám izé… Szóval halálfaló volt.
- Értem. – mondtam megdöbbenve. – Állítólag régen ott dolgozott az apja, ahol az enyém.
- Nem akarom, hogy ezzel a sráccal barátkozz. Nem akarom megtiltani neked, de kérlek, ne! Csak bajba kever téged is.
- Bajba? – kérdeztem érdeklődve. – Engem is? Mi van?
- Öh… Ezt most hagyjuk. Mennem kell. Szia.
Egész nap ezen gondolkoztam. Még a kviddicsedzésen is. Vajon milyen bajról beszélt Malfoy? Fogalmam se volt. Véget nem érő gondolatmenetemből Harry hangja ébresztett fel:
- Szóval akkor két hét múlva meccs a Hugrabuggal.
|