5. fejezet

Hamarosan beköszöntött a hűvös, szeles idő. Már mindenki kesztyűvel és sállal felszerelkezve hagyta el az iskolát. Most még inkább nem irigyeltem szegény Ronékat, hiszen nekik a süvítő szélben kellett repülniük a seprűiken. De még egyikőjüket sem hallottam panaszkodni emiatt.

Ginny jegyezte meg néhányszor, hogy kész kínzás ilyen dermesztő hidegben edzeni, de azért ő is jól bírta az igénybevételt.

Az egyetlen örömhír októberben az volt, hogy végre ismét elmehettünk Roxmortsba. Ez a kis falu az évek során nagyon a szívemhez nőtt, már előre vártam, hogy újra ihassunk vajsört a Szárnyas Vadkanban, és sétálhassunk az utcákon.

A kirándulás reggelén minden diák nagyon jókedvű volt. Kétszer akkora zaj volt a Nagyteremben, mint általában. Ron ki is hagyta a reggelit, mondván, ő a Mézesfalásban akar jóllakni.

Amikor a tömeg lassan hömpölyögve kiindult az ebédlőből, megjelent Friccs, a gondnok. A listájáról egyesével pipálgatta a neveket, nyilván el akart valakit kapni, aki engedély nélkül akar ellátogatni a faluba. 

Ennek az lett az eredménye, hogy az asztaltól egyszerre felálló diáksereg most az előcsarnokban rekedt. A nagy zűrzavarban egy kissé lemaradtam Harryéktől. Lábujjhegyre álltam, hogy kilássak a tanulók feje felett, vajon már közeledünk-e a tölgyfaajtóhoz?  

A következő pillanatban éreztem, hogy valaki kicsit meglök és belenyom valamit a kezembe.

Malfoy volt az. Futólag rámnézett, majd előrefurakodott a tömegben. Fél perc múlva már hallottam a megszokott műsort:

- Mi az sebhelyesfejű, idén ismét legálisan mehetsz a faluba? Ki volt az, akit rá tudtál venni, hogy aláírja neked az engedélyed?

- Húzz el innen, Malfoy! Hagyj engem békén! -hallottam Harry hangját.

- Ki mersz állni ellenem, Potter? Varázslópárbaj, csak segédek nélkül. Mit mondasz rá? Vagy túl gyáva vagy a Vízlid nélkül??

Jaj, Harry, ne hagyd magad feldühíteni! -mormoltam. De valószínűleg bólinthatott, mert Malfoy elégedett hangját hallottam.

- Legyél a szellemszálláson napnyugtakor! De egyedül gyere!

Többet nem hallottam, mert a tömeg kijutott Friccs ellenőrző rendszerén és kitódult a szabadba.

Amint Ron és Harry után siettem, -akik feltehetőleg megvárnak a parkban, - kitapintottam, mit nyomott a kezembe Malfoy. Valamilyen pergamendarab volt. De most nem érdekelt, mi állt benne. 

A birtok határán végre beértem a két fiút, akik elmélyülten társalogtak.

- Jó, hogy jössz Hermione! Nem fogod elhinni…-kezdte Ron, de a szavába vágtam.

- Igen, igen, hallottam mindent. Harry! Miért keresed a bajt? Miért nem küldted el ezt az alakot? -faggattam.

Megvonta a vállát.

- Magam sem tudom. Csak jólesne ismét megverni - felelte.

Még mindig aggódó képet vághattam, mert Ron közbeszólt:

- Ne féltsd Harryt! Egy baziliszkusz, egy sárkány és számos dementor után egy kis görény már meg sem kottyan neki...- vigyorgott. -Gyertek, menjünk az édességboltba! Farkaséhes vagyok.

Olyan kellemes volt a délután, hogy egyszer sem jutott eszembe sem a pergamencetli, sem a párbaj. Napnyugtakor aztán felállt Harry a Három Seprű egyik asztalától és elindult. Hiába próbáltam visszatartani, reménytelen volt. Ron pedig még azt sem engedte, hogy vele menjünk.

- Harry nem gyáva, nincs szüksége segítőkre, egyedül is le tudja rendezni a dolgot! Mi majd szépen megvárjuk itt- húzott vissza a székre.

- Egy perc múlva itt vagyok- köszönt el magabiztosan a fiú, majd kilépett a kocsmából.

Az egy percből lett kettő is, majd három. Fél óráig vártunk rá. Már majdnem azon voltam, hogy utánamegyek, amikor végre belépett egy kicsit porosan, de diadalmasan a fogadóba.

Vigyorogva leült egy szabad székre, és felbontott egy üveg vajsört.

- Na?

- Semmi különös. Malfoy most tényleg a gorillái nélkül jött, de végülis csak nekik kell majd összeszedniük a főnöküket az utcáról.

- Micsoda?? -kiáltottam fel, és állva találtam magam az asztal mellett. A két fiú csodálkozva nézett rám, mire gyorsan visszaültem, és megköszörültem a torkomat:

- Nos. Csak azt akartam ezzel mondani, hogy tényleg nagyon remélem, hogy nem bántottad olyan nagyon ezt a…ezt a goromba alakot, mert ha a tanároknak beárul, megint te húzod a rövidebbet, Harry! -ez végülis igaz volt. Csak azt nem tudom, miért is érintett ilyen érzékenyen, hogy Dracot ilyen nagyon megsebesíthették…  

- Légy nyugodt, Hermione. Annyira nem sérült meg. És különben sem hiszem, hogy szétkürtölné az újabb vereségét a suliban.

Ron és Harry gonoszkásan összevigyorogtak.

A megkönnyebbülésem, hogy Harry épségben visszatért, már a múlté volt. Most a mardekáros fiúért aggódtam.

- Na és haver, hogy sikerült már megint a padlóra küldened ezt a férget? -érdeklődött Ron.

- Ööö, hát, izé. Úgy, mint eddig. Egyszerre kilőttük az átkot a másikra, és az enyém hatásosabb volt, Malfoy még repült is a levegőben pár métert. Ennyi. 

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy ez egy kicsit szűkszavúra sikeredett, de aztán úgy döntöttem, nem firtatom a témát, mert nem akarom meghallgatni a verekedés minden részletét.

Némán iszogattuk tovább az italunkat, ki-ki a saját gondolataiba merülve.

- Szerintem, menjünk haza -javasolta pár perc múlva Ron- nem érzem túl jól magam. Talán az utolsó két zacskó pezsgőcukrot már nem kellett volna megennem…