11.fejezet
Dumbledore emléke

Másnap reggel már negyed 5-kor felkeltem. Mivel nem tudtam
visszaaludni lementem a klubhelységbe. Ott ültem 2 és fél órát mire az
első diák lejött. Neville volt.
- Szia Neville. Jó reggelt!
- Neked is, de mit keresel itt ilyen korán?
- Már régóta itt vagyok, nem tudtam aludni. És te, hogy-hogy nem
alszol?
- Én sem tudtam aludni. Tudod a tegnapi buli mély sebet ejtett bennem.
- Hogy-hogy? - kérdeztem őszinte értetlenséggel.
- Tudod... de ígérd meg, hogy nem fogsz haragudni!
- Ígérem! Na kivele? Elvesztetted Trevort?
- Nem-nem! Viszont láttalak Téged és Harryt a parkban és...
- Áhh. - itt nagyot sóhajtottam.
- Ne haragudj!
- Nem haragszom! Csodálom, hogy az iskola nem halotta, ahogy
ordítunk egymással.
- De mi történt?
- Semmi! Nem szeretnék róla beszélni! Ha nem baj?
- Nem, dehogyis!
- Jó! Akkor öltözzünk fel és menjünk reggelizni! Rendben? - tettem fel a
javaslatom!
- Oké! - mikor Neville felment, Hermione jött le, nagyokat ásított.
- Szia! - köszöntem.
- Jó reggelt! Huh, de álmos vagyok!
- Nem csodálom, egész este roptátok!
- Ja, de nem volt olyan mozgalmas éjszakánk, mint Neked és
Harrynek! - mondta, miközben elvigyorodott.
- Ezt hagyjuk!
- Jó!
- Neville mindjárt jön és megyünk reggelizni. Te is jössz?
- Igen, várjatok, mindjárt felöltözöm.
- Menjünk együtt, még én is csak a köntösöm vettem fel.
- Oké! - így indultunk el együtt átöltözni. Mikor visszaértünk Neville már
ott várt, ránk.
- Melissa, nem azért, de Harry és Ron kb. 10 másodperc múlva itt
lesznek.
- Akkor siessünk! - vágtam rá és karon ragadtam őket. Mikor leértünk
alig voltak a Nagyteremben. Leültünk és beszélgetni kezdtünk.
Szerencsére kerültük a tagnap esti témát. Később egyre több diák
szállingózott le a Nagyterembe. Harry és Ron is. Odajöttek hozzánk, le
is ültek. De Harry szokás szerint levegőnek tekintet, de azért én
megpróbáltam...
- Sziasztok! - köszönt Ron, szerencsére Ő nem haragudott rám.
- Sziasztok! - próbálkoztam, sikertelenül - Most jut eszembe nem írtam
meg a leckém! Sziasztok!
- Ez elég hülye kifogás, nem gondolod? - tette fel a kérdést Harry. - Téli
szünet van.
- Tudom, de nem szeretném, ha miattam nem ennél rendesen. -
vágtam vissza, amire Ő nem tudott válaszolni. - Aki akar velem beszélni
az a klubhelységben megtalál! - azzal sarkon fordultam és elmentem.
- Ezt jól megcsináltad! - pirított rá Hermione. - De ebben Parvati is
lúdas, amiért összeállt veled, csak azért, hogy ki szúrj Melissával. Hülye
tyúk!
- Az egész Malfoy hibája! Nem kellett volna odaadnia a nyakláncot! -
ismerte el Harry.
- Ebben teljesen igazad van! - mondta Ron.
- Nem éppen! - vágott közbe Hermione - Harry arra még nem is
gondoltál, hogy Melissa azért mutatta meg a nyakláncot, mert őszinte
akart lenni hozzád?
- Nem, erre még nem! De már nem is érdekel. - ekkor egy bagoly repült
be az ablakon, Hedvig volt. Egyenesen gazdájához repült, kitartotta a
lábát. Harry gyorsan leoldotta róla a levelet, amiben ez állt:
Reggeli után várom Önt az irodámban!
                      Dumbledore prof., igazgató
Harry megrökönyödese láttán Ron kikapta a levelet a kezéből és
hangosan felolvasta.
- Huha! - kezdte Ron.
- Mibe keveredtél már megint? - puffogott Hermione.
- Semmibe! - mentegetőzött. - Szerintem jobb lesz ha túl esek rajta,
megyek is! Szurkoljatok!
- Rendben! - mondták kórusban.
Mikor kiért a Nagyteremben egy lány szólította meg.
- Harry!
- Mi akarsz megint? - itt segítek egy kicsit, de gondolom biztos rájöttél
már, ki az akivel ijen szemtelen mostanság. Bizony én vagyok az -
Sietek!
- Tudom, de most figyelj rám, kérlek! Dumbledore arra kért ezt adjam
oda! Én kaptam tőle karácsonyra... - elővettem a karkötőt és
elmeséltem, hogy kell használni - És Harry!
- Igen?
- Sok szerencsét!
- Kössz!
Harry használta a karkötőt, felment és kopogott az ajtón.
- Áhh, Harry, gyere csak be! - Harry belépett.
- Igazgató úr, honnan tudta, hogy...
- Csak Téged vártalak most reggel. - szólt csendes, békés hangon.
- Értem! Miért hívott?
- A tegnap éjszaka miatt.
- Akkor én már itt sem vagyok. - azzal felpattant és elindult az ajtó felé.
- Nem, Harry! Maradj itt, légyszíves! - szólt még mindig ugyanazon a
nyugodt hangon.
- Rendben! - Harry visszaült a székre, amin az előbb is ült. - De én nem
szeretném újra elmesélni a dolgot, ha nem baj!
- Nincs rá szükség!
- Hogyhogy?
- Melissa már megmutatta.
- Megmutatta?
- Igen.
- Hogy?
- A Merengő segítségével.
- A minek a segítségével?
- A Merengőnek. - így Dumbledore Harrynek is elmesélte, hogy mire is
való valójában a Merengő.
- Az tök jó! - csattant fel Harry - Oh, bocsánat.
- Igazad van, tényleg jó!
- De akkor miért is vagyok most én itt?
- Azért, hogy beszélgessünk. Az emlékben azt mondtad nem tudsz
táncolni, igaz-e ez az állítás?
- Igaz. Parvatit csak azért kértem meg, hogy... szóval... - hajtotta le a
fejét.
- Igen?
- Hogy bosszantsam Melissát! Erről Parvati is tudott, így nem várt el
semmit. Ja és meg is jegyezte, hogy tényleg nem táncolok túl jól! - itt
egy kis pír jelent meg Harry arcán.
- Értem. És akkor most mi lesz Melissával.
- Nem tudom! Most még egy kicsit gonoszkodom vele! - ennél a
mondatnál elmosolyodott - De már nem haragszom, mert rá jöttem Ő
csak őszinte volt velem.
- Értem! Nos, elszeretnél még mondani valamit ezzel kapcsolatban?
- Nem.
- Akkor csatlakozhat a barátaidhoz, menjetek hógolyózni, de lehetőleg
úgy, hogy egyikötők se kissön ki a Gyengélkedőn, rendben?
- Igen! - Harry mikor az ajtóhoz ért, Dumbledore megszólalt.
- Harry...
- Igen?
- A karkötő...
- Nem tudja meg senki, igérem!
- Köszönöm! Viszlát.
- Viszlát igazgató úr.
Harry sietett vissza a klubhelységbe, ahol ott talált minket beszélgetni.
- Melissa! - szólított meg fagyos hangon.
- Igen?
- Az igazgató vár.
- Rendben, megyek. - felálltam és a fülébe súgtam: - Hol a karkötő?
- Itt! - azzal a kezembe csúsztatta a láncot - Köszi! - mondtam.
- Mindjárt jövök vissza!
- Rendben! - felelt Fred.
- Siess! - mondta George.
- Kéz és láb törést! - fejezte be Neville.
- Köszi! Sziasztok! - siettem ahogy csak a lábam bírta. - Vajon miért
keres engem Dumbledore? - kérdeztem magamba. Töprengésemből
Draco ébresztett fel:
- Szia! Miért rohantál el este?
- Egy hatalmas félreértés miatt! Szia!
- Értem.
- Draco... szóval én nem fogadhatom el a nyakláncot, nagyon szép meg
minden...
- Kérlek! Ha egyszer már elfogadtad...
- De azért fogadtam el mert dühös voltam...
- Kire?
- Az mindegy!
- Potterre, mi? Ő mindig megbánt Téged, Te meg mindig megbocsátasz.
Én a tenyeremen hordozlak, Te pedig semmibe veszel.
- Ez nem igaz! Tudod mit... megtartom a nyakláncot. A Te kedvedért!
- Köszönöm!
- Ne köszönd, de én most sietek, az igazgatóhoz megyek! Szia!
- Szia! És köszönöm! - kiálltott utánam, de én csak a kezemmel
intettem. Pár perc múlva már az igazgatónál találtam magam.
- Miért hivatott, igazgató úr?
- Én?
- Igen, Harry azt mondta...
- Áhh, igen már tudom. - kapcsolt, hogy Harry biztos direkt küldtött,
hogy megnézzem az emléket - Szóval beszéltem vele, az imént!
- És?
- Szeretném, ha megnéznéd!
- Rendben!
- Akkor gyerünk! - "kivette" a fejéből az emlékcsíkot és mind a ketten
belebuktunk. Ismét az igazgatónál találtam magam! Kopogás
hallattszott.
- Áhh, Harry, gyere csak be! - Harry belépett.
- Igazgató úr, honnan tudta, hogy...
- Csak Téged vártalak most reggel.
- Értem! Miért hívott?
- A tegnap éjszaka miatt.
- Akkor én már itt sem vagyok. - felpattant és elindult az ajtó felé.
- Nem, Harry! Maradj itt, légyszíves!
- Rendben! - Harry visszaült a székre - De én nem szeretném újra
elmesélni a dolgot, ha nem baj!
- Nincs rá szükség!
- Hogyhogy?
- Melissa már megmutatta.
- Megmutatta?
- Igen.
- Hogy?
- A Merengő segítségével.
- A minek a segítségével?
- A Merengőnek.
- Ő sem tudta.
- Azt látom. - mondtam Dumbledorenak. - Olyan furcsa egyszerre két
igazgatót látni.
- Gondolom.
- Az tök jó! - kiálltott Harry mikor folytatódott az emlék. - Oh, bocsánat. -
Itt nagyott nevettünk mind a ketten Dumbledorral!
- Igazad van, tényleg jó!
- De akkort miért is vagyok most én itt?
- Azért, hogy beszélgessünk. Az emlékben azt mondtad nem tudsz
táncolni, igaz-e ez az állítás?
- Igaz. Parvatit csak azért kértem meg, hogy... szóval...
- Igen?
- Hogy bosszantsam Melissát! Erről Parvati is tudott, így nem várt el
semmit. Ja és meg is jegyezte, hogy tényleg nem táncolok túl jól!
- Oh, szóval így álluk! - mondtam fülig érő szájjal!
- Értem. És akkor most mi lesz Melissával?
- Na de igazgató úr! - vágtam közbe, de Ő nem válaszolt.
- Nem tudom! Most még egy kicsit gonoszkodom vele! - ennél a
mondatnál éreztem, hogy tátva marad a szám - De már nem
haragszom, mert rá jöttem Ő csak őszinte volt velem.
- Na jó Harry, ezt... ezt... ezt még visszakapod! - mondtam sunyi
mosollyal arcomon.
- Értem! Nos, elszeretnél még mondani valamit ezzel kapcsolatban?
- Nem.
- Akkor csatlakozhat a barátaidhoz, menjetek hógolyózni, de lehetőleg
úgy, hogy egyikötők se kissön ki a Gyengélkedőn, rendben? - itt már a
hasamat fogtam a nevetéstől...
- Igen! - Harry mikor az ajtóhoz ért, Dumbledore megszólalt.
- Harry...
- Igen?
- A karkötő...
- Nem tudja meg senki, igérem!
- Köszönöm! Viszlát.
- Viszlát igazgató úr. - ismét távolodni kezdett minden és újra az
igazgató irodájában voltunk.
- Köszönöm, Dumbledore professzor!
- Nincs mit, de aztán csínján a bosszúval!
- Rendben! Viszlát!
- Viszlát!
Fülig érő mosollyal, szinte repültem vissza a klubhelységbe. De mikor
beléptem a portrén már igyekeztem közönbös arcot vágni.
- Jöttök hógolyózni? - kérdeztem.
- Ja.
- Igen!
- Persze. - kaptam sorba a válaszokat.
- Harry? - tettem fel közönyösen a kérdést.
- Hááát... nem tudom!
- Csak nem félsz, hogy egy lány elagyabugyál? - tettem fel komisz
mosollyal az arcomon.
- Mehetünk! - vágta rá.
Így mentünk le, Hermione, Ron, Neville, Fred, George, Paul, Harry és Én.
- Alakítsunk csapatokat! - kezdtem - a Két Weasley a csapatkapitány!
Rendben?
- Felőlem! - mondta George.
- Részemről oké! - folytatta Fred.
- Melissa! - hangzott George kiálltása.
- Hééé! Őt én akartam.
- Erről sajnos már lecsúsztál bátyus!
- Ron! - mondta Fred!
- Hermione! - ismét George.
- Harry!
- Paul!
- Neville! Gyere öreg! - fejezte be Fred - Háromra!
- Egy... kezdte George.
- Kettő... - Freden volt a sor...
- Három!!!!! - ahogy ezt George kimondta, mindenki elkezdett hógolyót
készíteni és bombázni egymást! Estig játszottunk - persze az ebédet
nem hagytuk ki! -, mikor bementünk csurom vizesen, átázva de még
mindig a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Nagyon jól telt ez a nap!!!!!
Harryvel direkt egymást bombáztuk! Mindannyian hullafáradtan
zuhantunk az ágyukba. Hermione és én rögtön elaludtunk.