Az új lány (12. fejezet)

Griffendél - Hollóhát

Három nappal a Griffendél - Hollóhát meccs előtt már az egász suli
lázban égett. Az edzések száma is megszaporoott, ráadásul az idő is
kiszámíthatatlan volt. Egyszer fújt a szél, egszer esett at eső. Harry
tudta, hogy csak sok gyakorlással nyerhet a csapat, és hogy nem kéne
minden percben agyon hajtanía minket... De azért néha még Ron is
megjegyezte:

- Harry... Nem hiszem el! Megölsz! - Harry csak egy "fogd be" pillantást
vetett felé, majd tovább folytatta az evést.

- Milyen óra lesz?- kérdeztem.

- Öh... Legendás lények.

- Király. A Mardekárral...

- Ja.

- Harry... Mi van? - kérdezte Ron, amikor meglátta, hogy Harry a
sebhelyéhez kap.

- Semmi. Csak a szokásos. A sebhelyem megfájdult.

Elinultunk az órára. A Mardekárosok ezen az órán is ugyanolyan
ellenszenvesek voltak, mint az előzőkön.

- A mai órán valami nagyon különleges állatot fogok megmutatni
nektek. - mondta Hagrid.

- Ettől féltem... - mondta egy gúnyos hang a hátam mögött.

Hátra fordultam. Malfoy. Rá nézetm. Ő is rám, de csak viccesen rámkacsintott.

- Hülye... - suttogtam.

- Mi van? - kérdezte Harry.

- Öh... Semmi.

Az órán a krákokat vettük. Ezek az állatok olyan óriáspolipok, amiknek
papagálycsőrük van.

Elérkezett a kviddicsmeccs napja. Reggel korán keltünk, és lementünk
reggelizni. Ettem egy szelet pirítóst, majd elmentünk öltözni.

- ... Hajrá! - fejezte be a búzditó szövegét Harry.

Kiléptünk a pályára. A szél nagyon erősen fújt, az eső már szemerkélt.

- Rossz idő van. - állapítptta meg Ginny.

Harry és Cho kezetfogtak, majd megzóllt Madam Hooch sípja is.
Felemelkedtem. Éreztem, ahogy az erős szél belekap a hajamba... Csodálatos érzés. Lenéztem... A Griffendéles szurkolótábor örjöngött, ujjongott, mind azt kiabálták, hogy "HAJRÁ GRIFFENDÉL!"
Felrepült a kvaff is. Elkaptam... Kikerültem két Hollóhátas védőt, és értékesítettem a pontot... Ismét tapsvihat... Már vagy négy órája játszottunk, de se Harry, se Cho nem látta még a cikeszt. Hirtelen besötétült az ég. Vajon mi lehet? Mi történt? - többen is ezt találgatták.

Felnéztem az égre, majd...

- AMANDA!!!! - ordította Harry. Egy gurkó eltalált. Pont a tarkómon. Azt se tudtam, hogy mi történt. Összecsuklottam, és kész.

- Hol... Hol vagyok? - eszméltem fel.

- Felébredt! Felébredt! Amanda!!! Istenem, nem tudtuk... Nem tudtuk, hogy mi van...

- Mi történt?

- Hát... Hirtelen besötétült az ég. És téged pedig tarkón talált egy gurkó. Harry kapott el két méterrel a föld felett. Szépet zuhantál. A meccset viszont elhalasztották. Már egy hete fekszel itt kómában. Harry minden szünetben feljött hozzád. Este is alig lehetett elrángatni mellőled. - magyarázta Ron.

Ekkor belépett Leavender Brown. Hátulról átkarolta Ront, és megcsókolta.

- Mi?... Ti... - majdnem kiköptem a teámat.

- Járunk. - fejezte be könnyeden a lány.

- És Hermione?

- Szakítottunk. Azt mondta, hogy szerinte is így lesz a legjobb.

- Hol van most Harry? - váltottam témát, de a megdöbbenéstől még mindig képtelen voltam megmozdulni.

- Jaj, tényleg, szólok neki, hogy felébredtél!

- Már nem kell, köszi, Ron! - lépett be az ajtón Harry mosolyogva. - Jaj, Amanda! Annyira aggódtunk érted!

- Öh... Köszönöm!

Majd egymás nyakába borultunk,és megcsókoltuk egymást.

- Nem, nem, kisassony! Nem megy sehova! - intett le a javasasszony, amikor meglátta, hogy fel akarok állni. - Maga még szépen itt marad még három napig!

- De Madam Pomfrey...

- Semmi de! Itt marad, és kész!

Így tehát még ben t kellet maragnom három napot. Igaz, a többiek tettek róla, hogy nem unatkozzam.
Neville elmesélte, hogy milyen bosszus volt Piton, amikor megtudta, hogy hol vagyok.